Árvíz - Román kormányzati támogatást kapott Hargita és Kovászna megye árvízvédelemre

Román kormányzati támogatást kapott a székelyföldi Hargita és Kovászna megye árvízvédelemre, illetve a nyári áradások okozta károk felszámolására - közölte csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

RMDSZ_logo_kicsiA szövetség közlése szerint a román kormány az úgynevezett tartalékalapból 169,3 millió lejjel (11,8 milliárd forint) támogatja a romániai árvíz sújtotta településeket. A székelyföldi megyék összesen 9,7 millió lejt (679 millió forint) kapnak a károk enyhítésére. Az összeg jelentős részét, 7,2 millió lejt (507 millió forint) Hargita megye kapja, amiből a tervek szerint hidakat és utakat javítanak meg.

Kovászna megyének 2,4 millió lejt (172 millió forint) utal ki a román kormány, ebből az összegből Sepsiszentgyörgyön és Bacon községben állítják helyre a víz okozta károkat.
Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter szerint fontos, hogy mielőbb helyreállítsák a megrongálódott infrastruktúrát, hogy állaga ne romoljon tovább.

Július végén csak a Hargita megyei Farkaslaka községben okozott 300 millió forintnyi kárt az áradás. Az idei heves esőzések a legnagyobb árvízkárokat Románia keleti, déli és dél-nyugati részén okozták.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com