Elgázolták Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, könnyebb sérüléseket szenvedett

Elgázolta egy személygépkocsi szerda este egy aradi gyalogátjárón Bognár Leventét, a város alpolgármesterét, aki megsérült a balesetben - írta az Aradi nap portál.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester a híradás szerint orr- és vállcsont törést szenvedett.

bl

Az orrát csütörtökön megműtötték, és orvosai később döntik el, hogy a vállsérülései esetében is szükség lesz-e a sebészi beavatkozásra.

A politikus a portálnak elmondta, a baleset a zebrán történt. Akkor lépett le a járdáról, amikor látta, hogy a közeledő gépkocsi lassít, de érthetetlen okból a sofőr nem állt meg, hanem újra gyorsítani kezdett. Az alpolgármestert a gázoló autós vitte a sürgősségre.

Bognár Levente az Aradi nap portálnak elmondta: a törvényeknek megfelelően a kórház értesítette a rendőrséget, amely hivatalból elindította az ügy kivizsgálását.

"Testben kevésbé, de lélekben ép vagyok" - idézte az elöljárót a portál.

Bognár Levente 2000 óta tölti be az aradi alpolgármesteri tisztséget. A vasárnapi választáson ismét helyi képviselői mandátumot szerzett, az aradi választás megnyerő Nemzeti Liberális Párt pedig közölte: továbbra is alpolgármesterként számít Bognár Leventére.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com