Enyhén emelkedett, de negatív tartományban maradt a román éves infláció szeptemberben

Negatív tartományban maradt szeptemberben a román éves infláció, ugyanakkor 0,2 százalékkal mínusz 1,7 százalékra emelkedett a korábbi mínusz 1,9 százalékról.

Szeptemberben 0,26 százalék volt a havi infláció az előző hónaphoz képest. Az élelmiszerek 0,90 százalékkal drágultak, a szolgáltatások 0,13 százalékkal kerültek többe, a nem élelmiszerek 0,15 százalékkal lettek olcsóbbak.

regi_roman_lej

Szeptemberben, tavaly év végéhez képest a fogyasztói árindex 1,6 százalékkal volt alacsonyabb. A vizsgált időszakban az élelmiszerek csaknem 7 százalékkal lettek olcsóbbak, ugyanakkor a nem élelmiszerek 1,42 százalékkal kerülnek többe, a szolgáltatások ára pedig 1,41 százalékkal emelkedett.

Az év első kilenc hónapjában a havi átlag fogyasztói árindex mínusz 0,8 százalék volt a tavalyi hasonló időszakban jegyzett mínusz 0,1 százalékhoz képest.

A román jegybank szerint az idén év végén az árak éves csökkenése 0,3 százalék lesz, jövőre a fogyasztói árindex várhatóan visszakerül a pozitív tartományba, így 2016-ban 0,7 százalékos éves inflációra számítanak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com