Erőteljes brüsszeli lobbitevékenységre készül Vincze Loránt, a FUEN új elnöke

Erőteljes brüsszeli lobbitevékenységre készül Vincze Loránt, az európai őshonos nemzeti kisebbségeket tömörítő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton megválasztott elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) külügyi titkára a Maszol.ro hírportálnak adott hétfőn interjút megválasztása körülményeiről és terveiről.

000

Elmondta: brüsszeli lobbitevékenységre vállalkozott, ami "folyamatos jelenlétet, folyamatos kopogtatást, ajtónyitogatást, partnerekkel való találkozást jelent az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, Strasbourgban". Előnynek tekintette, hogy évek óta Brüsszelben él, ismeri az Európai Unió intézményrendszerét és megvannak a személyes kapcsolatai, amelyek révén a FUEN és a kisebbségek érdekében felléphet.

Fontos feladatnak tartotta a konferenciák, találkozók és olyan rendezvények szervezését is, amelyek nemcsak a kisebbségek jogköveteléseiről szólnak. Utóbbiak sorában említette az európai kisebbségek labdarúgó-bajnokságát, melyet huszonöt csapat részvételével júniusban szerveznek meg az olaszországi Dél-Tirolban.

Vincze Loránt megjegyezte, ő az első kelet-európai elnöke a 67 éve működő FUEN-nek. Hozzátette: a nyugat-európai nemzeti kisebbségek által létrehozott szervezetbe a vasfüggöny leomlása után nyertek felvételt a kelet-közép-európai térség, majd a volt szovjet tagköztársaságok kisebbségi képviselői. Az erőviszonyok átrendeződése tükröződik a megválasztásában. Azt is hozzátette azonban, hogy a magyarországi, horvátországi, lengyelországi és romániai német szervezetek is őt támogatták a németországi dán ellenjelöltjével szemben.

Úgy vélte, megválasztásában fontos szerepet játszott, hogy a FUEN alelnökeként ő koordinálta a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kidolgozását.

"Mindig azt látták tőlem, hogy valóban elkötelezett vagyok az összeurópai kisebbségi érdekképviselet iránt. Természetesen én bárhol elismerem: a szándékunk igenis az, hogy a magyar érdekeinket ebben a keretben jelentessük meg, és úgy tálaljuk, hogy ez egy összeurópai probléma, amelyre európai megoldást kell találni" - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com