Festékkel összekenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát

Ismeretlenek barna színű festékkel összkenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát - jelentette szerdán a romániai magyar média.

Vélhetően keddről szerdára virradóra rongálták meg a szobrot, amelyről több romániai magyar portál is beszámolt. A fényképek szerint semmilyen felirat nem található a szobron.

9674403

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője a voceatransilvaniei.ro portálnak elmondta, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik az elkövetőket. A szoborcsoportot 2010 és 2011 között restaurálták a magyar és a román állam támogatásával.

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott a Szabadság című kolozsvári napilapnak, hogy a rendőrök a helyszínelés alapján feltételezik, egy festéket tartalmazó zacskót dobhattak a szobor talapzatának felső részére, majd a szétfröccsenő festék a talapzat alsó részére is lefolyt.

Az alpolgármester közölte, hogy a hivatal büntetőjogi feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen. Fölvették a kapcsolatot Kolozsi Tibor szobrászművésszel, aki korábban a restaurálást végezte. Várhatóan csütörtökön vizsgálja meg, hogy a festék mennyire ivódott be a kőzetbe, és majd ennek alapján tesz javaslatot a szobor megtisztításának módjára.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a tettesek előállítását követelte egy szerdán kiadott közleményben. Leszögezte: a magyar kulturális örökség meggyalázásnak tekintik Fadrusz János szobrának újabb megrongálását. "Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Európa ifjúsági fővárosában, az Európa kulturális fővárosa címre pályázó Kolozsváron ma védtelen célpont lehet egy olyan érték, amelynek restaurálása a román és magyar állam közös ügye és munkája volt" - olvasható a közleményben.

Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy a két évvel korábbi hasonló tettek elkövetőit sem állították elő, bár akkor is nyomatékosan kérték az esetek kivizsgálását. "Kolozsvár teljes közbiztonságára nézve is aggodalomra ad okot, hogy a város térfigyelő kamerákkal ellátott Főterén ilyen súlyos esetek megtörténhetnek anélkül, hogy a tettesek kilétére fény derülne, holott erre minden feltétel adott. Ismételten kérjük, hogy nemzeti szimbólumaink meggyalázását, rongálását tekintsék köztörvényes bűnözésnek, a hatóságok ennek megfelelően rójanak ki büntetést a tettesekre" - olvasható a közleményben.

A szobrot kétszer rongálták meg 2013-ban, akkor letörték az egyik bronzzászló rúdját, majd Mátyás király bal sarkantyúját görbítették meg.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com