Iohannis: a román nemzet stratégiai érdeke a tolerancia hídjainak építése

Nemcsak egyik vagy másik kisebbség célkitűzése, hanem a román nemzet egészének stratégiai érdeke, hogy kiépítse a tolerancia hídjait az etnikumközi párbeszéd révén - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő kedden a Tolerancia Hídjai elnevezésű szemináriumon, amelyet évente szervez Bukarestben a B'nai B'rith nevű zsidó szervezet.

A rendezvénynek első ízben adott otthont a román elnöki hivatal. Iohannis - mint mondta - azért vállalta el ennek fővédnökségét, hogy jelezze, milyen fontosnak tartja a kultúrák közti párbeszédet, a másság tiszteletét és kifejezze, mennyire elkötelezett az intolerancia, rasszizmus, antiszemitizmus és idegengyűlölet leküzdésében.

iohannis

Románia "abban az áldásban" részesült, hogy területén számos etnikai, kulturális és vallási kisebbség él - mutatott rá a román elnök, aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette.

"A román többséggel való együttélésük több évszázada olyan emberi és társadalmi kapcsolatrendszert alakított ki, amely ma kulturális örökségünk és közös emlékezetünk részét képezi" - tette hozzá.

Iohannis leszögezte: a kulturális jogok és vallási szabadság védelmezése a demokrácia egyik meghatározó elemének tekinti egy jogállamban. Úgy értékelte: az ország modernizációjának fontos tényezője volt, hogy a többség és kisebbség mindig konszenzusra jutott Románia legfontosabb célkitűzéseit illetően, beleértve az európai és euro-atlanti integrációt.

A román elnök a múlt hibáival való őszinte szembenézést, a zsidó és roma közösség szenvedéseinek megismertetését, a tanulságok levonását és a hibák megismétlésének elkerülését is fontosnak nevezte.

"Az etnikai és kulturális sokszínűség olykor nemcsak hidak, hanem falak formájában nyilvánul meg, és az intolerancia veszélye is újjászülethet az Európa-ellenes retorika mellett" - figyelmeztetett a román államfő.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com