Miniszteri biztos: az anyaország nem mond le egyetlen magyarról sem

Az anyaország nem mond le egyetlen magyarról sem, akár vegyes házasságból született, akár már nyelvvesztéssel él - jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa, akivel a napokban indult Petőfi Sándor-programról közölt interjút kedden az erdélyi Krónika.

A Kárpát-medencében a szórványmagyarság 95 éve „olvad”, jelentős fogyás figyelhető meg a nagyvárosokban is, a program célja ennek a folyamatnak a lassítása, lehetőség szerint megállítása - magyarázta a nemzetpolitikai államtitkárság által idén indított program célját a miniszteri biztos.

137297_Dr._Grezsa_Istvan

A nyugati magyar diaszpóra támogatását célzó, két éve kezdődött, sikeresnek bizonyult Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára a Petőfi-program keretében ötven, pályázattal kiválasztott magyar fiatalt küldenek ki a térség országaiba, hogy a szórványban élő magyarokat identitásuk megőrzésében, közösségeik megerősítésében segítsék, erősítsék Magyarországhoz való kötődésüket. Egy augusztus eleji egyhetes oktatási szakaszt követően az ösztöndíjasok egy része augusztus 15-én már megérkezett a fogadó közösségekhez, másik részük szeptember 1-jén kezdi meg munkáját.

A céltelepülések listáját az érintett országok magyar szervezeteivel konzultálva alakította ki az államtitkárság: Felvidéken 8, Délvidéken (Szerbiában) 5, Horvátországban 2, Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Macedóniában, Dél-Lengyelországban és Csehországban 1-1, Ausztriában 4, Kárpátalján 4, Románia – Moldva, Erdély, Partium és Bánság – szórványközösségeiben pedig 22 ösztöndíjas fog kilenc hónapon keresztül tevékenykedni. A fogadó szervezetekre anyagi teher nem hárul. Az ösztöndíjasok havonta kapják az ösztöndíjukat, illetve a szállás- és utazási költség térítésére szolgáló ellátmányi keretet - mutatott rá Grezsa István.

A programban részt vevő ötven fiatalt 168 pályázó közül választották ki: feltétel volt, hogy a magyar szórvány számára hasznosítható szakmai felkészültséggel, például közösségszervező, hagyományőrző tapasztalatokkal rendelkezzenek. Az ötven ösztöndíjas közül 18 nem anyaországi, közülük 9-en erdélyiek.

"A következő legfeljebb két-három évben dől el, hogy emelkedő nemzetként éljük-e meg a trianoni centenáriumot, vagy veszteségeivel szembenézni képtelen közösségként, amely elfogadja számbeli és lélekbeli fogyatkozásának következményeit. Nyilván minden felelősen gondolkodó magyar csak azt válaszolhatja, hogy legyen bármilyen végzetesnek tűnő is leépülésünk, mégis meg kell próbálkoznunk talpra állni" - jelentette ki a miniszteri biztos.

Az ösztöndíjasokról, a fogadó szervezetekről, a programról és a teljesített szolgálat konkrét eredményeiről a www.petofiprogram.hu oldalon lehet tájékozódni - írta a Kolozsváron megjelenő Krónika.

MTI

Hozzászólások


Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja országos elnökségének a döntése nyomán nem indul független jelöl...

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozóiroda ügynökei...

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazot...

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásában Iz...


Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független képviselőjelöltként kívánja megméretni magát a székelyföldi Kovászna megyében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a decemberi romániai parlamenti választáson. ...

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

A román államnak alapvető kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatainak emléke előtt, az immár természetessé vált megemlékezések pedig azt jelzik, hogy tanult a múlt század történelméből - mutatot...

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

Az állítást egy román tévés mondta, aki a kvótanépszavazásra reagált, mivel már nagyobb baromságot nem lehet mondani nézettsége érdekében. Bocskoros román soviniszta Hajdú Péterként ledobta az atombo...

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a román határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón. A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportr...

http://ujhazak.com