Nyílt levélben kérte az SZNT elnöke Victor Pontától, hogy a román kormány lépjen vissza luxemburgi perből

Nyílt levélben kérte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Victor Ponta román miniszterelnöktől, hogy Románia kormánya lépjen ki az Európai Unió (EU) bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék elérni a kezdeményezők.

szntIzsák Balázs a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés bizottságának képviselőjeként Dabis Attila magyar állampolgárral együtt perelte be az Európai Bizottságot, amely elutasította a polgári kezdeményezés bejegyzését. Románia, Szlovákia és Görögország az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte belépését a luxemburgi perbe.

Az SZNT elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levelében kifejtette, a polgári kezdeményezés célja, hogy az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kohéziós politika javulásától ugyanis az Európai Unió hatékonyabb működésére és Európa kulturális sokszínűségének fenntartására lehet számítani, ami összhangban áll a tagállamok, így Románia érdekeivel is - érvelt az SZNT elnöke.

Izsák Balázs felhívta a figyelmet, hogy a Románia beavatkozására vonatkozó határozatot a román kormány ugyan a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a bukaresti kabinetbe való belépése előtt fogadta el, de a magyar szervezet most már kormányon van, és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter tagja a polgári kezdeményezést megfogalmazó bizottságnak. "Ez a helyzet semmiképpen sem szolgálja a jelenlegi román kormány jó működését, tekintettel arra, hogy az RMDSZ-nek határozottan és világosan állást kell foglalnia ebben a tárgyban az európai parlamenti választások előtt" - írta Izsák Balázs a román miniszterelnöknek. A dokumentumot Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének is elküldte tájékoztatásul.

Az erdélyi magyar politikai szervezetek tavaly három párhuzamos
kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést terjesztettek az Európai Bizottság elé, ezeket az uniós végrehajtó szerv mind elutasította, így az SZNT-ét is. Brüsszeli megítélés szerint ugyanis a kisebbségi jog nem uniós kompetencia. Amennyiben a bizottság bejegyezné a kezdeményezést, elkezdődhet az az aláírásgyűjtés, amelynek során ha hét tagállamból egymillió aláírás gyűlik össze, az Európai Bizottságot jogalkotási folyamat elindítására kötelezik az adott témakörben.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com