Összefogásra biztatta a szerbiai románokat az illetékes román miniszter

Összefogásra, a közösségi szellem megerősítésére, az érdekek hatékonyabb képviseletére biztatta a kelet-szerbiai román közösséget Bogdan Stanoevici, a bukaresti kormány határon túli románokért felelős tárca nélküli minisztere, aki szerdán és csütörtökön tett látogatást a szerbiai románoknál.

hiujA román külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Bogdan Stanoevici a román kisebbség helyzetéről és "a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartásáról" tájékozódott a látogatás során. A miniszter első nap a vajdasági, bánsági és belgrádi román közösségeket kereste fel, a látogatás második napján pedig a kelet-szerbiai Timok-völgyi románokhoz látogatott el.

A miniszter méltatta a román állam és a vajdasági román közösség együttműködését, és Bukarest támogatását ígérte "a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak érvényesítésében" az oktatás, a sajtó és az anyanyelvi egyházi szolgálatok terén.

A szerbiai Bánsághoz tartozó Versec önkormányzati vezetőivel folytatott párbeszédben a felek elismerték: a szerbiai román közösség a kapocs szerepét tölti be Románia és Szerbia határ menti kapcsolataiban.
A Timok-völgyi román szervezetek képviselőivel Zajecarban folytatott megbeszélésen a miniszter a román nyelvű oktatás és vallásgyakorlás, valamint a román közösség politikai és közigazgatási képviselete területén buzdította összefogásra és hatékonyabb érdekérvényesítésre a román szervezeteket.

A szerbiai látogatást Bogdan Stanoevici miniszter mandátuma fontos fejezetének nevezte a román külügyminisztérium közleménye, mely szerint a balkáni román kisebbséggel való foglalkozás a román kormány külpolitikájának fontos részét képezi.

Románia csak azt követően járult hozzá 2012 tavaszán Szerbia európai uniós tagjelöltségéhez, hogy kétoldalú román-szerb egyezményt kötöttek a Timok-völgyi románok - vlachok - jogainak biztosításáról.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com