Román korrupcióellenes főügyész: nincsenek beépített titkos ügynökök a DNA-ban (2. rész)

Kizártnak tartja a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője, hogy a vádhatóság emberei közül bárkit beszerveztek volna a titkosszolgálatok. Laura Codruta Kovesi főügyész ezt a román PRO TV-nek adott interjújában fejtette ki vasárnap.

kovesiAz illetékes elmondta, kollégái szakmai és erkölcsi tisztességére alapozza állítását. Mint megjegyezte, nem hinné, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) szüksége lenne ügynökökre a DNA-ban.

A román médiában vita alakult ki arról, vajon vannak-e titkos ügynökök az ügyészek között, miután Traian Basescu volt államfő és Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök azt sugallta, hogy az igazságszolgáltatás az SRI befolyása alatt áll.

Basescu a DNA körüli "bilincscsörgést", a magas rangú politikusok nagy médiavisszhangot keltő letartóztatásait kommentálva egy korábbi tévéinterjúban azt állította: 2004-es elnökké választása előtt bevett gyakorlat volt, hogy a titkosszolgálatoknak a bírák és ügyészek között is voltak ügynökei, akiket - mivel ez alkotmánysértő - könnyen zsarolhattak. A volt államfő szerint ő megpróbált ennek véget vetni, de nem biztos benne, hogy sikerrel járt.

Calin Popescu Tariceanu - aki több ízben vádolta már túlkapásokkal a DNA-t - a korrupcióellenes ügyészség mozgásterének esetleges beszűkítéséért aggódó nyugati nagyköveteknek beszélt arról, hogy egyes vádlottakat a titkosszolgálatok a "bíróságig elkísérnek". Hozzátette: aggasztó jeleit látja annak, hogy az igazságszolgáltatásra "kifinomult" külső nyomás nehezedik.

Kovesi a PRO TV-nek úgy nyilatkozott, hogy a DNA vizsgálatai pánikot keltettek egyes politikusok körében, és ezért próbálják hangulatkeltéssel, a törvények módosításával akadályozni a vádhatóság munkáját.

A főügyész elmondta, semmi kifogása az ellen, hogy a Legfelső Védelmi Tanács ellenőrzést rendeljen el az ügynökkérdés tisztázása érdekében, ahogyan azt a bírák és ügyészek szakmai testülete a napokban igényelte az igazságszolgáltatásba vetetett közbizalom megvédése érdekében.

A román alkotmány szerint a bírák és ügyészek semmilyen más tisztséget nem tölthetnek be, legfeljebb az oktatásban vállalhatnak szerepet.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com