Román lap: Ceausescura értendő a népirtásért elítéltek kultuszának tilalma

Az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett Nicolae Ceausescu kommunista diktátorra is kiterjed annak a frissen hozott törvénynek a hatálya, amely többek között a népirtásért elítéltek kultuszát tiltja: ez felháborította azokat, akik nosztalgiával gondolnak a kommunista korszakra - írta hétfőn az Adevarul című portál.

A Crin Antonescu volt liberális szenátusi elnök által 2013-ban beterjesztett tervezetet idei tavaszi ülésszakának végén fogadta el a román parlament, a jogszabály múlt csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben.

Ceausescu

A NATO-csatlakozásra váró Romániában 2002-ben sürgősségi rendelettel tiltották meg az emberiesség elleni bűncselekményekért elítéltek dicsőítését és a holokauszt tagadását. A mostani törvénymódosítás néhány pontosítást eszközölt a korábbi jogszabályon, egyebek mellett azt, hogy a tilalom nemcsak a háborús bűnösökre, hanem a népirtásért elítélt személyekre is vonatkozik.

Az Adevarul szerint Nicolae Ceausescu és vele együtt kivégzett neje, Elena Ceausescu az egyedüliek, akiket valaha népirtásért ítéltek el Romániában. A lap ugyanakkor azt állítja, hogy a "népirtás" a forradalom napjaiban terjesztett rémhír alapján került be azon vádpontok közé, amelyek alapján 1989 karácsonyán a rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte a Ceausescu-házaspárt.

A vádirat szerint a diktátor-házaspár hatvanezer ember kiirtásáért volt felelős. Utóbb kiderült, hogy Ceausescu menekülése előtt, az általa elrendelt sortüzekben 306 ember vesztette életét. A lap Dan Voinea katonai ügyészt, Ceausescu-per közvádlóját is megszólaltatta, aki szerint a rögtönítélő bíróság a diktátoron keresztül valójában az egész kommunista rendszert ítélte el, és nem kétséges, hogy a kommunisták több vonatkozásban is igazi népirtást követettek el.

Az Adevarul felidézte, hogy az INSCOP közvélemény-kutató intézet tavalyi felmérése szerint a románok többsége szerint Ceausescu volt eddig Románia legjobb elnöke. A megkérdezettek csaknem 25 százaléka állította ezt, míg a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Ion Iliescut 19 százalékuk tartotta a legjobb államfőnek.

A most hatályba lépett törvénymódosítás másik újdonsága, hogy a fasiszta, idegengyűlölő és fajgyűlölő jelképek közé sorolta - és így betiltotta - a két világháború között alakult, román legionárius mozgalom és a Vasgárda jelképeit is. Ehhez kapcsolódóan a pontosítás kiterjed a romániai holokausztra is, amelynek tagadásáért ezentúl szintén fél évtől három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com