Romániában öt lakos közül négy szerint a magyar autonómia elfogadhatatlan

Románia felnőtt lakosságának csaknem 80 százaléka szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarlakta területek közigazgatási autonómiát kapjanak - derült ki egy friss felméréséből, amelyet szerdán ismertetett az Agerpres hírügynökség.

sicA CSCI közvélemény-kutató intézet felvetéséhez, miszerint a "magyarok lakta területek közigazgatási autonómiájára irányuló igény elfogadhatatlan Románia számára", a megkérdezettek 72 százaléka határozottan, 7 százaléka pedig inkább egyetértően viszonyult, míg a válaszadók 6 százaléka jelezte, hogy nem igazán ért egyet ezzel a kijelentéssel, 8 százaléka pedig azt, hogy teljességgel más véleményen van.

A román nacionalizmus című kutatás szerint ugyanannyian támogatják, mint ahányan ellenzik azt a kijelentést, hogy "el kéne vinni Erdélyből azon magyarok szobrait, akik Románia ellen harcoltak".

A CSCI kutatás-jelentésének szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy az ország lakosságának 30 százaléka tekinthető magyarellenesnek, azok, akik bizalmatlanok a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben, határozottan ellenzik az autonómiát, és nem akarnak magyar műemlékeket látni Erdélyben.

Megállapítják, hogy erősebb a magyarellenesség (35 százalék) a nyugdíjasoknál és az értelmiségieknél, közülük pedig még határozottabb a férfiak és az erdélyi nem magyar válaszadók (40 százalék) körében. A felsőfokú végzettség nélküli románokat kevésbé érdekli a téma: körükben 25-30 százalékra tehető a magyarellenesek aránya - állítja a CSCI.

A tanulmányban az ország nyugati irányultságaként értelmezték azt, hogy a megkérdezettek mintegy kétharmada (69 és 62 százalék) bízik az Európai Unióban és az Egyesült Államokban, viszont bizalmatlan Oroszországgal (84 százalék) és Magyarországgal (77 százalék) szemben.

A hazafiságról szóló kérdéseknél a válaszadók 69 százaléka értett egyet azzal, hogy büntetni kell azokat, akik "megsértik az országot vagy annak történelmét".

A "fogyasztói hazafiságot" mérő kérdéseknél kiderült, hogy a románok valamivel több mint fele a hazai termékeket részesítené előnyben, ha autókról és háztartási gépekről van szó, és csaknem 90 százaléka azt állítja, hogy a hazai termékeket választja, ha élelmiszert vásárol.

A CSCI közvélemény-kutatása február közepén készült, az ország felnőtt lakosságának nézeteit háromszázalékos hibahatárral tükröző ezerfős mintán.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com