Székely Nemzeti Tanács: ne tekintsék konfliktuslezáró engedménynek az autonómiát

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői azt szorgalmazták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Genfben zajló kisebbségi fórumán, hogy a nemzetközi közösség ne tekintse a konfliktusokat lezáró engedménynek a kisebbségi autonómiaformákat – közölte az MTI-vel szerdán az SZNT sajtószolgálata.

szntAz SZNT Izsák Balázs elnök által vezetett küldöttsége kedden és szerdán vett részt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által szervezett fórumon, melyet azért hívtak össze, hogy megvitassa azt a dokumentumtervezetet, amely a kisebbségek elleni erőszak témakörében megalapozza és kiegészíti az Izsák Rita független jelentéstevő által előterjesztett tervezetet.

Az SZNT képviselői felszólalásukban nyomatékosították, hogy a dokumentumnak az inkluzív döntéshozatal legjobb eszközeként kell utalnia a területi és a kulturális autonómia különböző formáira.

Úgy vélték, hogy a nemzetközi közösség országainak „meg kell haladniuk azt a szemléletet, amely a konfliktusokat lezáró engedményként kezeli a kisebbségeknek biztosított különböző autonómiaformákat”. Szerintük ugyanis az autonómiaformák „az alapvető emberi jogok garanciái, a demokratikus egyensúly intézményei, az államok közötti kapcsolatokban pedig a tartós stabilitás tényezői”.

Az SZNT képviselői utaltak az Európa Tanács 2003-ban elfogadott 1334-es határozatára, mely Andreas Gross svájci képviselő jelentése alapján született. Azt tartották a dokumentum előnyének, hogy nem egyoldalúan közelíti meg a kérdést, hanem a kisebbségeivel szemben gyanakvó államok félelmeit is lebontja, kimondva, hogy az autonómiából származó előnyök nem áshatják alá az államok nemzetközileg elismert határait.

„A konfliktusok megelőzéséhez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa azzal is hozzá tud járulni, hogy az Európa Tanács idézett határozatában megfogalmazott elveket és ajánlásokat a nemzetközi közösség szintjén megerősíti, hogy ezek az emberi jogok, a demokrácia és a béke előmozdítóivá váljanak az egész világon” - közölte a genfi tanácskozáson ismertetett álláspontját az SZNT.

A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet képviselői szerint az ENSZ-nek ösztönöznie kell „a kisebbségvédelemre vonatkozó legjobb gyakorlatoknak a tagállamok közötti cseréjét”.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com