Tovább emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma

Huszonkilencre emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma: vasárnap reggel két súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig továbbra is válságos az állapota.

Péntek este tűz ütött ki egy bukaresti belvárosi klubban, ahol több százan vettek részt egy rockkoncerten. A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba.

image

Az igazságügyi orvostani intézetnek időközben sikerült valamennyi áldozatot azonosítania, a sérültek egyikének kilétét viszont továbbra sem ismerik. Több mint 50, kórházban kezelt súlyos sérültnek csak "valószínűsített" személyazonossága van, ugyanis sérüléseik és az arcukat takaró kötszerek nem teszik lehetővé, hogy a baleset körülményeit vizsgáló ügyészek hivatalosan is megállapítsák kilétüket.

A sérülteket több mint tíz bukaresti kórházban ápolják. Állapotukról Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter vasárnap reggel azt mondta, hogy 80-90-re tehető a súlyos sérültek száma, közülük 35-öt is elérheti azoké, akik még közvetlen életveszélyben vannak.

A halálos áldozatok között van a péntek este fellépő Goodbye to Gravity nevű együttes két gitárosa, énekesük, Andrei Galut, a 2008-as román Megastar tehetségkutató vetélkedő győztese, az együttes dobosa és basszusgitárosa pedig válságos állapotban fekszik a kórházban.

A súlyos sérültek között négy 15-16 éves is van, egyikük életveszélyes állapotban. A péntek esti tűzvészben meghalt a klub egyik - öt kiskorú gyereket egyedül nevelő - takarítónője is, akit kolléganői szerint a szórakozóhely tulajdonosai feketén foglalkoztattak 100 lejes (7000 forintos) napidíjért.

A Digi 24 hírtelevízió által vasárnap bemutatott iratok szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól.

A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

A zarándokhellyé vált klub épülete előtt mécsesek százai égnek, sok száz önkéntes véradó szombaton órákig állt sorban a vérközpontok előtt. A kormány szombaton háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com