Vádat emelt Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen a korrupcióellenes ügyészség

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a vádemelés után is hatósági felügyelet alatt marad: továbbra sem láthatja el alpolgármesteri teendőit, csak ügyészi engedéllyel hagyhatja el az országot, és nem kommunikálhat az ügy szereplőivel.

A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt: őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják. A DNA szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.



A két zenei fesztiválra szóló belépők összértékét 20 ezer lejre (1,4 millió forint) becsüli a vádhatóság.

A törvényesség látszatának fenntartása érdekében a vádlottak megállapodtak abban, hogy Fodor Zsolt egyik cége támogatási szerződést köt egy Horváth Anna által megnevezendő céggel - olvasható a DNA közleményében. A vádhatóság biztosítékként zár alá helyezett egy Horváth Anna tulajdonában lévő ingatlant.

Az alpolgármester ellen október 11-én indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll. A kényszerintézkedés meghosszabbításakor, december elején Horváth Anna közösségi oldalán közölte: nem feljelentés, hanem "februárban kezdődött teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése" alapján, a "lehallgatások értelmezései ürügyén" indult ellene ügyészségi eljárás.

A bűnvádi eljárás megindulásának hírére "értetlenségének" adott hangot az RMDSZ, amely - Kelemen Hunor, a szövetség elnöke által aláírt - állásfoglalásában szolidaritásáról biztosította Horváth Annát, hozzátéve, hogy bízik benne és kiáll mellette. "Egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját" - szögezte le októberi állásfoglalásában az RMDSZ.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com