Sarkozy új európai bevándorlási politikát sürget

A közbiztonságot illetően "drasztikus változtatásokat", Európában pedig "új bevándorlási politikát" sürgetett Nicolas Sarkozy volt francia államfő vasárnap, miután egyórás megbeszélést folytatott utódával, Francois Hollande jelenlegi államfővel két nappal a 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után.

A szocialista államfő a vasárnap kezdődött háromnapos nemzeti gyász első napján valamennyi parlamenti párt vezetőjével egyeztet, beleértve Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldal és Marine Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökét is.

140701-sarkozy-6a_3e8667e53172b9745bcf661937a90568

Elsőként fogadta elődjét, Nicolas Sarkozyt, a jobbközép Köztársaságiak elnökét. Hétfőn pedig a parlament két házának együttes ülése, a kongresszus előtt Versailles-ban kívánja az államfő megerősíteni a nemzeti egységet és összefogást.

"Megmondtam Hollande elnöknek, hogy szerintem megfelelő válaszokat kell adnunk, amely a külpolitikánk módosítását, európai szintű döntéseket és a közbiztonságot illetően drasztikus változtatásokat jelent" - mondta az exelnök kritikust hangot ütve meg, jóllehet hivatalos források szerint az egyórás megbeszélés elődjével nagyon együttműködő hangnemben folyt.

"Európának össze kell fognia, és új bevándorlási politikát kell meghatároznia" - vélte Nicolas Sarkozy. "Nincs természetesen kapcsolat (a támadásokkal), de a probléma felmerül. A szíriai helyzetnek betudható migrációs hullámot közösen kell kezelni" - tette hozzá.

"Mindenkire szükségünk van az Iszlám Állammal való leszámoláshoz, beleértve az oroszokat is, nem lehet két külön koalíció Szíriában" - hangsúlyozta a volt államfő.

Jérome Sainte-Marie politológus szerint Francois Hollande most nem számíthat arra, hogy olyan feltétlen támogatást kap politikai ellenfeleitől, mint a januári párizsi merényletsorozatot követően.

Az elmúlt tíz hónapban ugyanis a kontextus megváltozott azzal, hogy nemzetközi koalíció katonai szerepvállalása az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen Irakban és Szíriában kevés eredménnyel járt. Ezért a francia ellenzék jelentősebb fellépést követelt, beleértve az együttműködést Oroszországgal és Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, akinek távozását eddig előfeltételnek tekintette a francia diplomácia a szíriai rendezéshez.

Az ellenzék azért sem lesz feltehetően kíméletes a szocialista hatalomhoz, mert a december elején esedékes regionális választásokon a felmérések a baloldal nagy vereségét vetítik elő.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com