Sokkoló – Félig megették gazdájuk holttestét a több napja éhező kutyák

Egy 61 éves brit nő napokig hevert holtan a saját házában. A nő holttestére egy ismerőse talált rá, mikor feltűnt neki, hogy már napok óta nem látta.


Amikor egy nyitva lévő hátsó ajtón beengedte magát a házba iszonyú látvány fogadta: az asszony testét már félig megette a 2 kutyája.

Az állatok azokat a belső szerveket tüntették el, amelyek alapján a halál okát meg lehetett volna állapítani.  – írja a Daily Mail.

Noelle Baynham holtteste napokig heverhetett a lakásában, az állatok pedig éhségükben tették ezt a szörnyűséget.

2774212100000578-0-image-m-23_1428747928065

„Ez volt a legszörnyűbb dolog, amit életemben láttam” – mondta el Grant Donovan a napokban történt bírósági meghallgatáson. A férfi még arról is beszélt, hogy annyira sokkolta a látvány, hogy szinte azonnal kiment a házból és kihívta a rendőröket.  A vizsgálatok szerint nem volt nyoma idegenkezűségnek a nő testén.

24D246A500000578-0-image-a-30_1428748311649

 

Az asszony mellkasán lévő karmolások pedig arra utaltak, hogy a kutyák először megpróbálták felébreszteni a gazdájukat, mikor a földre esett.

Az orvosi szakértő szerint az asszony a holttest megtalálása előtt pár nappal hunyt el. A jack russel és a staffordshire bull terrier kutyái pedig azért kezdték el megenni, mert éheztek.

1D569FC500000578-0-image-m-29_1428748294421

Azt hogy az asszony mibe halt bele a hiányzó belső szervei miatt nem tudták pontosan megállapítani.

A vérében azonban gyógyszereket találtak, köztük veszélyes fájdalomcsillapítót, ezért valószínű, hogy túladagolta magát. Az asszonynak bipoláris zavara és krónikus alkoholizmusa volt és emiatt több gyógyszert is szedett. Nem szándékosan adagolta túl magát, inkább véletlen baleset történhetett, de az is elképzelhető, hogy szélütés okozta a halálát.

A két kutyát a történtek után elaltatták.

Forrás: hír24

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com