• 7 ℃ / 13 ℃

Szakértő: nehéz összefogniuk az iszlám országoknak

Nehezíti az iszlám országok terrorizmus elleni összefogását, hogy mást-mást tekintenek terrorizmusnak - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közel-Kelet-kutatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.torokSzalai Mátét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök az Iszlám Együttműködés Szervezete isztambuli tanácskozásán arra kérte a muszlim országok vezetőit, a terrorizmus elleni harcban tegyék félre nézeteltéréseiket és fogjanak össze.

A szakértő azt mondta: nem hiszi, hogy az 57 országból álló, összesen másfél milliárd embert képviselő szervezetben közös álláspontot tudnának megfogalmazni a terrorizmus mibenlétéről. A helyzet bonyolultságára Szalai Máté a szír demokratikus ellenzéket hozta fel példaként, amelyet Törökország nem tekint terrorszervezetnek, de a szíriai kormány és Irán igen. De a libanoni síita Hezbollah is hasonló helyzetben van: amellett, hogy Irán egyik legfontosabb szövetségese, Szaúd-Arábia és az öböl menti államok az elmúlt hetekben nyilvánították terrorista szervezetnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com