Szakértő: óriási területet kell átvizsgálni, hogy megtalálják az eltűnt gépet

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint óriási területet kell átvizsgálni, így hosszú időbe telhet mire megtalálják az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó, csütörtök hajnalban eltűnt gépét.

Háy György az M1 aktuális csatornán azt mondta: az a környék eléggé le van fedve radarokkal, így ha ott eltűnik egy gép, akkor kicsi az esélye, hogy még valahol a levegőben van.Ráadásul az üzemanyagnak is el kellett fogynia.
A szakértő úgy tudja, már körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le.

EgyptAir-plane

Arra van még - kevés - esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le a gép, illetve olyan helyen, ahol nem működnek együtt a hatóságokkal - mondta a szakértő.

Kifejtette: minden területnek megvannak a felelősei, akiknek a kutatást és a mentést végre kell hajtani.Ilyenkor riasztják az érintett hatóságokat, amelyek repülőkkel és hajókkal megkezdik a vizsgálódást.Mivel most nagy területről van szó, elképzelhető, hogy az egyiptomi hatóságok mellett más országokéi is csatlakoznak.

Háy György azt mondta: ha a gép a tengerbe zuhant, súlyosabb részei elsüllyednek, de egyes darabok a felszínen maradhatnak.Hozzátette, ha mentésre már nincs lehetőség, a legfontosabb, hogy az adat- és hangrögzítő feketedobozokat megtalálják, amelyekből sok információt nyerhetnek vissza, hogy kiderítsék az eseményeket.

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőről.Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint tengerbe zuhanhatott a gép.A légiirányítók szóvivője a SkyNews Arabia tévéadónak elmondta: a gép még azelőtt tűnt el a radarernyőkről, hogy belépett volna az egyiptomi légtérbe.

Az al-Ahram című egyiptomi lap úgy tudja, hogy a gép pilótái nem adtak le vészjeleket.
Az EgyptAir szerint 56 utas és a személyzet tíz tagja volt a repülőn.

Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását, de csatlakozott a kereséshez egy görög C-130-as szállítógép és egy felderítő repülőgép is.Egy görög fregatt is a térségbe tart és helikopterek is készenlétben állnak egy görög szigeten.

MTI

Hozzászólások


Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból haza, tartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről.

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.


Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

http://ujhazak.com