Számos katonai ellenőrzőpontot egyszerre rohantak le a dzsihadisták a Sínai-félszigeten, sokan meghaltak (2. rész)

Számos helyen egyszerre indítottak támadást dzsihadisták a Sínai-félsziget északkeleti részén az egyiptomi biztonsági erők ellen; ellentmondásos értesülések tíz és harminc közé teszik a szerda reggel óta zajló harcokban eddig elesett katonák és húsz fölé a megölt szélsőségesek számát.

Az utóbbi évek egyik legpusztítóbb támadását az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi ágaként működő Sínai Tartomány (korábbi nevén Anszár Beit al-Makdisz) vállalta magára. A milícia Twitter-oldalán megjelent üzenet szerint "a Kalifátus oroszlánjai a hitehagyott hadsereg egyszerre tizenöt ellenőrzőpontját támadták meg".

kairó

A hadsereg szóvivője, Mohamed Szamír Facebook-oldalán megjelent közleményében ugyanakkor öt lerohant ellenőrzőpontról számolt be. Szamír szerint a Gázai övezettel szomszédos térségben végrehajtott támadássorozatot mintegy 70 fegyveres hajtotta végre, akik közül a kormányerők legalább huszonkettővel végeztek, továbbá megsemmisítettek három, légvédelmi rakétákkal felszerelt terepjárót.

A halottak és sebesültek számáról hivatalos adatok még nincsenek, mivel a mentőautókat nem engedik a harcok közelébe az odavezető utakon esetleg elhelyezett robbanószerkezetek miatt.

Egyes hírügynökségi értesülések szerint a szélsőségeseknek sikerült katonákat fogságba ejteniük és több páncélozott járművet megkaparintaniuk.

A CBC Extra egyiptomi székhelyű műholdas televízió értesülései szerint a gázai határhoz közeli Sejk-Zuveid településtől délre felállított ellenőrzőpontokat a szélsőségesek egyebek mellett RPG típusú rakétavetőkkel lőtték. A csatorna helyszíni tudósítója legalább 50 halott terroristáról számolt be, akikkel a kormányerők Apache típusú katonai helikopterei végeztek.

A vérengzés egy nappal követi a 2013 júliusáig hatalmon lévő Mohamed Murszi iszlamista elnök megbuktatásához vezető tömegtüntetések kirobbanásának második évfordulóját, amely idén az utolsó 25 év legnagyobb horderejű merénylete történt. Hétfő reggel egy 150 kilogrammnyi TNT-vel megrakott autó robbant fel az egyiptomi főügyész, Hisám Barakát arra haladó konvoja mellett. Barakát néhány órával később belehalt sérüléseibe.

Az iszlamista államfő elmozdítását levezénylő jelenlegi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi a főügyész temetésén felszólalva kemény megtorlást ígért és szigorúbb büntetőjogi törvények napokon belüli elfogadását jelentette be.

A precízen összehangolt támadássorozatot a szélsőségeseknek a térségben két éve tartó terrorellenes hadjárat ellenére sikerült végrehajtaniuk. A katonai övezetté nyilvánított kietlen sivatagi régióban tevékeny fegyveresek anyagi és katonai forrásai a jelek szerint továbbra is működnek, annak ellenére, hogy Kairó mindent megtesz azok elapasztásáért.

Egy hasonló, legalább harminc katona életét kioltó támadás miatt több mint fél éve rendkívüli állapot és éjszakai kijárási tilalom van érvényben. A Gázai övezetből földalatti alagutakon átáramló fegyverek és fegyveresek megakadályozása érdekében a körülbelül 14 kilométer hosszú határvonal mentén a lakosság kilakoltatásával járó biztonsági övezetet hoztak létre, amely végleges szélessége öt kilométer lesz.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com