Szerbia a jövő évi költségvetésről tárgyal az IMF-fel

A következő évi költségvetésről, valamint a közszférában dolgozók bére és a nyugdíjak esetleges növeléséről tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a szerb kormány.

Az IMF tárgyalócsoportja a múlt héten érkezett a nyugat-balkáni országba a Szerbia számára jóváhagyott, mintegy 1,2 milliárd eurós készenléti hitel harmadik felülvizsgálatára.

imf

A szerb kormány tavaly novemberben csökkentette jelentősen a béreket és a nyugdíjakat, valamint megszüntette a veszteséges állami vállalatok támogatását. Az intézkedéstől a költségvetési hiány és az államadósság csökkenését várták.

Akkor a 2015-ös költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 4,75 százalékában állapították meg, ám az az előrejelzések szerint csupán 1,5 százalékos lesz, így a belgrádi kormány azt reméli, hogy emelhet a juttatásokon, és megemelheti a fizetéseket főleg az oktatás- és az egészségügyben.

Belgrád derűlátó, annak ellenére, hogy a készenléti hitel második felülvizsgálatakor az IMF visszafogottan nyilatkozott az esetleges emelésekről. Dusan Vujovic pénzügyminiszter a szerbiai közszolgálati televíziónak hétfőn azt mondta: van ok az optimizmusra.

Szerbia államadóssága jelenleg a GDP 73 százalékát teszi ki, jóval magasabb az IMF által elvártnál. A költségvetési hiányt viszont a veszteséges állami vállalatok támogatásának megszüntetésével sikerült jelentősen mérsékelni, és további csökkenésre számítanak azt követően, hogy a még létező 17 veszteséges vállalatot bezárják vagy privatizálják.

Emellett régóta ígéri a kormányzat, hogy jelentősen megnyirbálja a mintegy 700 ezres közszférát. A 7,2 milliós Szerbia lakosságának egytizede, és a munkavállalók mintegy 40 százaléka az állami szektorban dolgozik. A kormány ígérete szerint az év végéig körülbelül 9 ezer közalkalmazottat bocsátanak el.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com