Szijjártó Péter újranyitotta Magyarország malajziai nagykövetségét

Szijártó Péter újranyitotta kedden Kuala Lumpurban hazánk malajziai nagykövetségét, és megnyitotta a regionális kereskedelmi képviseletünket is. A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta: erre azért van szükség, hogy a magyar gazdaság számára a lehető legtöbbet ki lehessen hozni a malajziai gazdasági fellendülésből.szijjártóSzijjártó Péter Kuala Lumpurban tárgyalt Anifah Aman malajziai külügyminiszterrel, valamint más állami intézmények, vállalati szövetségek szervezetek és vállalatok vezetőivel is. A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a délkelet-ázsiai térség országai közül Malajzia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország között tavaly a kereskedelmi forgalom 370 millió dollárt tett ki, és az idei első negyedévben 25 százalékos volt a növekedés.

A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) soros elnökségét ellátó Malajzia a térség egyik legfejlettebb országa, a cseppfolyósított földgáz (LNG) egyik legjelentősebb exportőre a világon.
Az ország tízéves befektetései tervet fogadott el, amelynek keretében 444 milliárd dollárnyi tőkét mobilizál befektetések és munkahelyteremtés érdekében.

Szijjártó Péter szerint Malajzia tízéves befektetési tervének, természeti erőforrásainak, valamint az informatika területén végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően a világ huszadik legversenyképesebb gazdaságával rendelkező országa lett, és - mint fogalmazott a tárcavezető - Magyarországnak "ebből a folyamatból ki kell vennie a részét".

"Annak érdekében, hogy minél több beruházást tudjunk vonzani és minél többet tudjunk exportálni, újranyitottuk nagykövetségünket Kuala Lumpurban, valamint megnyitottuk a regionális kereskedelmi képviseletünket is" - mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt.
(Eximbank) 300 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, amelyből magyar és malajziai vállalatok együttműködését tudja finanszírozni. Az a cél, hogy Malajzia tízéves gazdaságfejlesztési tervéből minél inkább részesülhessenek magyar vállalatok - mondta Szijjártó Péter.

A maláj külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokon több olyan téma is felmerült, amely szükségessé teszi a két ország együttműködését. Közös cél például a terrorizmus és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen küzdelem.

Bár Malajzia földrajzilag távol van a közel-keleti térségtől, az IÁ fontos tranzitállomásként használja az országot, és harcosokat is toboroz ott - mondta Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kuala Lumpur a terrorizmus elleni küzdelem érdekében jelentősen megszigorította belső jogrendjét.

Szijjártó Péter tájékoztatta tárgyalópartnerét arról, hogy Magyarország is egyik legfontosabb feladatának tekinti a nemzetközi színtéren a terrorizmusellenes küzdelmet. Tekintettel arra, hogy a Közel-Kelet destabilizálása Európa biztonságára is negatív hatással van, a magyar parlament úgy döntött, hogy Magyarország 300 katonával részt vesz az IÁ elleni hadműveletekben.

A két külügyminiszter tárgyalt a regionális gazdasági és kereskedelmi integrációk szerepéről a globális gazdaságban. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Malajzia nagyon aktív részvevője a nemzetközi-regionális gazdasági kereskedelmi integrációknak, Európa pedig nem maradhat le ebben a versenyben.

"Ezért megerősítettem azt az elkötelezettségünket, hogy Magyarország támogatja az EU és Malajzia, valamit az EU és az ASEAN-tagországok közötti szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, amelyekből a magyar gazdaság sokat profitálhatna" - mondta.

Szijjártó Péter elmondta, elsősorban négy olyan területet vázoltak fel, amelyeken a magyar exportot növelni lehetne Malajziába és az ASEAN-országokba egy szabadkereskedelmi megállapodás révén: a prémium kategóriájú élelmiszerek, az innovatív környezeti-ipari technológiák, az egészségipari termékek kivitele, valamint az informatikai és szoftverfejlesztés.

A két külügyminiszter megállapodott abban, hogy közös ösztöndíjprogramot indítanak, amely keretében negyven maláj hallgató tanulhat magyarországi egyetemeken, valamint a kölcsönösség alapján malajziai egyetemek is fogadnak magyar hallgatókat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Az amerikai légitársaság gépein mostanában egymást érik a súlyos incidensek.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Ellentétes a hagyományokkal és idegenek törvényeit szolgálja.

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Meghökkentő módon szólt be a német pénzügyminiszter a migránsoknak.

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Párizs keleti részén egy mecsetben szélsőséges eszméket hirdettek

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

Hollandiában több mint 8 ezer migráns tartózkodási helye ismeretlen.


Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Az ENSZ felszólította az EU-tagállamokat, hogy ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra.

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Az EU legnagyobb pártja azon van, hogy kitiltsa a muszlimok teljes testet befedő viseletét.

Hős biztonsági őr vágta el a stockholmi merénylő útját

Hős biztonsági őr vágta el a stockholmi merénylő útját

Stockholmban a merénylővel szembeszálló sofőr több száz ember életét mentette meg.

Migránsok befogadásáról így vélekednek legújabban a németek

Migránsok befogadásáról így vélekednek legújabban a németek

Felmérést készítettek, amelyben a németeket a migránsokról kérdezték meg.

http://ujhazak.com