33 év múlva találtak újra egymásra a tinikorban elszakított szerelmesek

Vannak szerelmek, amelyek minden akadály ellenére beteljesednek, ezek közé tartozik egy brit pár története is.


Igaz Carolanne McNicol és William Taylor még csak 13 évesek voltak, amikor egymásba szerettek, a szülők azonban eltiltották őket egymástól.

PAY-Carolanne-McNicol-and-William-Taylor (2)

Attól féltek, hogy a kapcsolatuk a tanulás rovására megy. A tinik azonban ebbe nem nyugodtak bele és egy év múlva eldöntötték, hogy megszöknek otthonról, majd addig bujkálnak, amíg 16 évesek nem lesznek. Ebben a korban ugyanis a skót törvények már engedik a házasságkötést. A szökés után azonban megálltak a fiú nővérénél, aki szólt szülőknek, akik ezután hazavitték a fiatalokat és többé nem találkozhattak.

A lány szülei azonnal eltiltották Carolanne-t a fiútól, aki később elköltözött Newcastle-be az anyjával. A tinik még elbúcsúzni sem tudtak egymástól. William rövid ideig házas volt és született két gyereke.

Carolanne azonban végig a szerelmére várt és soha nem ment férjhez, igaz neki is született két gyereke. Azonban nem adta fel, hogy megkeresse a férfit, akit végül a Facebook segítségével talált meg.

PAY-Carolanne-McNicol-and-William-Taylor

Az egykori tini szerelmesek 47 évesen nemrég újra találkoztak és kiderült a szerelem nem múlt el, sőt erősebb, mint valaha. Carolanne azóta néhány kilót felszedett, William pedig megőszült, de az érzéseik megmaradtak.

PAY-Carolanne-McNicol-and-William-Taylor (1)

"Én mindig is William néven kerestem, aztán kiderült, Bill néven regisztrál a Facebookon, ezért nem találtam rá" –  mesélt a mirror lapnak az asszony, aki most boldogabb mint valaha, mert nemrég eljegyezték egymást és jövőre összeházasodnak. "Hihetetlenül boldog voltam, amikor megláttam, hogy bejelölt, ráadásul Valentin-napon, azonnal visszajelöltem. Azon a vasútállomáson találkoztunk újra, ahonnan kamaszként elszöktünk, leírhatatlan a boldogság, amit érzek. Ugyanúgy szeretjük egymást, mint annak idején" –tette hozzá William.

a65f950f587963d20bc5575c29f132d3

Forrás: blikk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com