40 éve hord bőre alatt földönkívüli eredetű implantátumot az angol férfi

Steve Munday egy átlagos férfi. Néha azonban előfordul, hogy a körülötte lévő elektromos berendezések megbolondulnak.


A férfi egy boltvezető egy közép-angliai kisvárosban Rugby-ben, akivel olykor-olykor furcsa dolgok történnek – írja a brit Metro.

kk

Előfordul néha, hogy ok nélkül megbolondul a környezetében lévő pénztárgép, vagy a szupermarketben megszólalnak a lopás gátló kapuk. A férfi szerint ezek a furcsa dolgok akkor történnek, amikor aktiválva van a bőre alatt lévő implantátum. Steve meg van győződve arról, hogy még fiatal korában 1974-ben földönkívüliek rabolták el.

Steve Munday abban az időben éppen egy barátját szerette volna meglátogatni egy este kerékpárral.
Az úton egy extrém időkiesésbe volt része. Az út a barátjához biciklivel 15-20 percet vesz igénybe. Azonban ezen az estén sokkal többnek tűnt számára, méghozzá 2 órába. Ezt akkor annak tudta be, hogy az úton csupán elbámészkodott.

SteveMunday1_(1).jpg

„Az egyik percben még nyugodtan tekertem a napsütésben, a következőben már jó egy mérfölddel arrébb küzdöttem a lejtőn lefelé száguldó bringával. Végül sikerült megúsznom esés nélkül, ám amikor végre odaértem a barátomhoz, kiderült, hogy jó két óra telt el azóta, hogy elindultam. Vagyis, egy és háromnegyed óra kiesett az életemből” – nyilatkozta az angol férfi.

Néhány napra rá Munday észrevette, hogy a testétől független apró tárgy van bőre alatt. Semmiféle seb, heg, vagy piros folt nem volt bőrén, ahol az idegen tárgyat lehetett érezni. A férfi bőre alatt még most is ott van az 1 centiméter hosszú és 3-4 milliméter széles idegen test. Steve szerint ez az oka annak, hogy néha a környezetében lévő elektromos berendezések egyszerűen megbolondulnak.

Egy vázlat Steve Munday-tól az átéléssel kapcsolatban Egy vázlat Steve Munday-tól az átéléssel kapcsolatban

A férfinak fogalma nincs arról, hogy mi célt szolgál a bőre alá ültetett fura tárgy. Azt gondolja, hogy talán ezen keresztül figyelik meg az idegenek.

Steve elárulta azt is, hogy két testvérének is voltak tapasztalatai idegenekkel kapcsolatban. Azt feltételezi, hogy a DNS-ük keltette fel a figyelmét az idegeneknek.

Munday-nak többen javasolták már, hogy operáltassa ki testéből az idegen anyagot. Ő azonban ezt nem szeretné.

„Nem szeretném, ha kiszednék. Nem élünk túl izgalmas életet, de ez a dolog megkülönböztet másoktól, különlegesnek érzem magam tőle” – ezzel ellenérvelt a férfi ismerősei tanácsára.

Forrás: hir24

Hozzászólások


Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

A megtámadott kislány a közeljövőben biztos másképp néz majd a fókákra.

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Az 5 éves gyereket a szülei egyedül hagyták, a fiú helyrehozhatatlan kárt csinált.

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Különös formájú dolgokba magyarázhatunk bele mindenfélét.

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

Lola a jászberényi óvodás nemsokára a világversenyre utazik, Bulgáriába.

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Mako az igaz szerelmet választotta a hercegnői cím helyett.

Elgondolkodtató: így nyelhet el minket a világ szürkesége - videó

Elgondolkodtató: így nyelhet el minket a világ szürkesége - videó

Spanyolok díjnyertes animációs videója mutatja be milyen szürke a körülöttünk lévő világ.


Titkos világ rejtőzik Budapest alatt?

Titkos világ rejtőzik Budapest alatt?

Ókori város és rejtélyes alagutak húzódnak a főváros alatt?

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Ferencvárosban egy lakásában rosszul lett férfit két rendőrnő hozta vissza az életbe.

Kaftánban vonulhat bikini helyett a muszlim szépségkirálynő

Kaftánban vonulhat bikini helyett a muszlim szépségkirálynő

A Miss Universe muszlim versenyzője először vissza akarta mondani a versenyt.

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Kocsmai verekedés vezetett a Brexithez, és még több apró esemény a múltból, ami láncreakciót indított el.

http://ujhazak.com