• 1 ℃ / 3 ℃

4000 szíriai menekültet vendégelt meg a török házaspár az esküvőjén – videó

Egy török házaspár rokonaik és barátaik helyett 4000 szíriai menekültet látott vendégül az esküvője napján.


Fethullah Üzümcüoğlu és Esra Polat a napokban kötötték össze életüket a törökországi Kilisben.

Mivel ez közel van a szíriai határhoz, itt több ezer szíriai menekült tartózkodik a Törökországban lévő 2 millióból.

2B0FE8C600000578-3185739-image-a-2_1438762719968

A friss házasok pedig úgy döntöttek, hogy segítenek rajtuk, ezért rokonaik és barátaik esküvő utáni megvendégelése helyett a lakodalomban Kilis 4000 szíriai menekültjének adtak meleg ételt.  –írja az Independent.

Az ötlet állítólag a vőlegény apjáé Ali Üzümcüoglu-é volt, aki segíteni szeretett volna a sok nélkülöző emberen. A két család így a kétnapos lagzira félretett pénzt odaadományozta a kilisi menekülteket gondozó helyi szervezetnek. A vőlegény apja egyébként ennél a szervezetnél végez önkéntes munkát.

eskuvosz2

A menyasszony elmondása szerint az ötlet először sokkolónak tűnt, de aztán a férj családjának sikerült megnyernie. Az ételosztás után pedig azt mondta, hogy csodálatos érzés volt, hogy segíthetett a rászorulókon.

A párnak ehhez a Kimse Yok Mu (Senki sincsen?) nevű jótékonysági egyesület odaadta a mobil konyhával felszerelt kamionját –számolt be róla a Zaman című török napilap.

eskuvosz

A lakodalomba meghívott rokonok és barátaik is részt vettek az ételosztásban, majd pedig közös asztalnál ettek a menekültek családjaival.

turkey-wedding2

Az esküvő házigazdája, Ali Üzümcüoglu azt mondta: “Ezen az örömteli napon szíriai testvéreinknek szerettünk volna segíteni.”

Emellett még azt is kijelentette, reméli, hogy a kezdeményezésüknek lesz majd folytatása és mások is, akik Kilisben házasodnak, gondolnak majd a szíriai testvéreikre.



Forrás: 444

Hozzászólások

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

Egy szívszorító facebookos videót már több mint 9 millióan láttak és hatódtak meg annak drámai pillanatain.

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Ausztriában egy csapat fiatal migráns támadt rá a felvonuló krampuszokra.

Lehetetlen küldetés, avagy hol találjuk a békát a képen?

Lehetetlen küldetés, avagy hol találjuk a békát a képen?

A réseken elbújt élőlények keresése ellazít minket.

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Hofi Géza előadásain nem voltak jelzésre, illetve gombnyomásra röhögések, mert a nevetések valódiak voltak és szívből jöttek.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Utóbb 15 éve decemberben volt ekkora hőség Ausztráliában.

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Németországban bírósági döntés mondta ki, hogy a muszlim lányoknak is kötelező részt venni az iskolai úszásoktatásban.

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók egy rejtélyes náci ládában űrlény koponyákat találtak.

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Egy német-pakisztáni riporter migránsnak adta ki magát, hogy átélhesse mi történik a németországi menekülttáborokban. -írja a Breitbart.

http://ujhazak.com