6 és fél milliót fizetne egy férfi a nőnek, aki gyereket szül neki

Megdöbbentő hirdetés jelent meg az egyik legnagyobb portálon, amelyet egy férfi adott fel.


A lényege ez volt: "Szülj nekem gyereket 6,5 millió forintért!"

A hirdetést feladó férfi ugyanis béranyát keres, akinek jelentős anyagi támogatást adna.

1077593_szuljnekem

A hirdetést a Bors találta meg és a lap munkatársa álnéven írta a feladójának egy érdeklődő üzenetet. Mi visz rá egy férfi, hogy azért fizessen, hogy egy vadidegen nő gyereket szüljön neki?

"Kétszer voltam nős, egyik nejemnek sem lehetett gyereke. Mások pedig nem akartak. Így jutottam erre az elhatározásra. Közösen nevelhetnénk, azt semmiképpen sem szeretném, hogy legyen valahol egy gyerekem, akit sohasem láthatok" – mondta a telefonban.

pregnant-woman-touching-stomach

Kiderült a férfi a negyvenes éveiben jár, még egy fotót is küldött magáról.

A képen egy átlagos, megnyerő kinézetű férfi mosolyog. Amikor a lap munkatársa rákérdezett az anyagi támogatás mértékére, a hirdető 4 millió forintot írt vissza, de mivel ezt kevesellték végül először 5 millióra majd 6,5 millióra változtatta az összeget.

Az utóbbit azonban már csak akkor adja oda, hogy ha a béranya lemond a gyerekről.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com