80 éves férfit vert eszméletlenné a tiszacsegei polgármester egy földdarab miatt – videó

Egy 80 éves tiszacsegei gazdálkodó az állítja, hogy a napokban egy vita után eszméletlenné verte őt Tiszacsege polgármestere. –írja a haon.hu


Szilágyi Sándor még 2011-ben függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával nyerte meg a választást, így azóta ő a falu első embere.

A sértett Kemény István az RTL Híradónak elmondta, hogy a vita egy földdarab miatt tört ki közöttük, amelynek az ügye már több éve tart.

megvertek

Az idős férfi szerint a terület egykor a polgármesteré volt, amit ő megvett és Szilágyi Sándor most vissza akarja szerezni tőle. Az egykori halastóhoz vezető utat most egy lelakatolt kapu zárja el, az egykori medret már benőtte a fű.

Kemény István az esetet részletesen elmesélte az RTL Klubnak. Eszerint ő csak védekezni próbált a gumicsővel, de aztán alulmaradt. A történteknek szemtanúja nem volt, de az idős gazdálkodó szerint a polgármester eszméletlenre verte őt.

image

Az ügyet már a rendőrség is vizsgálja, ez alapján mind a két fél önvédelemre hivatkozott.

A sértett szerint a kezdeményező a polgármester volt. A férfi csak önvédelemből vette elő a csövet, de így sem tudta megállítani a nekitámadó Szilágyi Sándort, aki többször megütötte és megrúgta őt, ezután megtaposta, emiatt megsérült a bordája és eltört az orrcsontja is.

A Hajdú-Bihar Megyei Napló megkeresésére a megyei rendőrfőkapitányságon is megerősítették, hogy a napokban a település polgármestere és egy idős helyi gazdálkodó konfliktusa verekedéssel végződött, amelynek során a gazdálkodó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

csege

A rendőrség tájékoztatása szerint: „Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon nyomozás van folyamatban. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatás eddig nem történt, tekintettel arra, hogy az ügy körülményeinek tisztázása még zajlik.”

A lapnak a polgármester csak annyit mondott, hogy őt tanúként hallgatta ki a rendőrség. A település első embere szerint Kemény István támadta meg őt egy hidraulika csővel.

Mikor azt kérdezték tőle, hogy akkor miért a támadó sérült meg súlyosan, azzal érvelt, hogy őt tanúként hallgatták ki és csak az ügy lezárulta után hajlandó nyilatkozni.

Forrás: haon.hu, rtl.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com