A britek 650 ezer forintot és repülőjegyet adnak a hazatérő migránsoknak

Nagy-Britannia megunta, hogy a migránsok nem akarnak hazamenni és szokatlan módszerrel rukkolt elő.


Minden hazatérő bevándorló repülőjegyet és 2000 fontot kap, azaz kb. 650 ezer forintot.

Immigration-685500

Az utóbbi egy évben a szigetországba 41 százalékkal több közel-keleti migráns érkezett.

Ez pedig a brit jóléti és szociális rendszert nagyon megterhelte, ezért a kormány döntése, hogy már inkább fizet a migránsoknak, hogy hazamenjenek.

Migration-685501

A brit belügyminisztérium ezért úgy határozott, hogy 2000 fontot és ingyen repjegyet ad azoknak a migránsoknak, akik haza akarnak menni.

Azt remélik ezzel több bevándorló dönt úgy, hogy hazatér, ez főleg Iránt, Irakot, Pakisztánt, Eritreát, Afganisztánt, és Szíriát jelenti.

London-685505

A szigetországban a nemzetközi nyomás miatt 9 százalékkal kevesebb a kiutasítás, amely a 41 százalékos illegális migráció növekedését nézve, elég aggasztó a nemzetbiztonságra.

London-685506

A brit kormány legújabb intézkedése sem aratott osztatlan sikert. A britek egy része ugyan örül, hogy az illegális bevándorlók közül talán többen mennek majd haza.

Azonban nemtetszésüket fejezték ki, azért, mert nem a britek adójából kéne fedezni ezeket az összegeket.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com