A félelmetes fekete sárkányhal

A tudomány a mélytengeri viperahalfélékről keveset tud. Így van ezzel az Idiacanthus atlanticus-szal (fekete sárkányhal) is.

Az Atlanti-óceánban őshonos élőlény akár 2000 méteres mélységben is képes élni. Ebben a környezetben már olyan nyomás van, hogy az ember teste ennek már a tizedét sem bírná ki.



A különös halfajtánál a hím és nőstény között nagy különbségek vannak. A nőstényeket hosszú állukból kinövő bajuszról és félelmetes agyarszerű fogaikról ismerjük meg. Hosszúságuk elérheti a 40 centimétert is. Ezzel ellentétben a hímeknek sem bajszuk, sem foguk nincs a hosszuk, pedig legfeljebb 5 centiméteres.

A hal a déli félgömb szubtrópusi és mediterrán vizeiben található meg. A faj arra is képes, hogy táplálékban szegény helyeken is fenn tudjon maradni. Ezt úgy teszi, hogy erőforrásait a minimálisra csökkenti. Ennek ellenére a halfajta nem áldozta fel a szexuális szaporodás által előforduló génkeveredés pozitív hatásait.

A fekete sárkányhal a többi mélyvízi „szörnyeteghez” hasonlóan rendelkezik biolumineszcenciás képességekkel. Ez annyit tesz, hogy a mélytengeri sötétség ellenére biológiailag elő tud állítani fényt. Ezzel a fénnyel csalogatja magához áldozatait.



A hal porontyai is elképesztő fizikai felépítéssel rendelkeznek. Átlátszó testtel és lárva formában jönnek a világra. Szemeik hosszúak, annyira, hogy testük felét is eléri és egy „kocsonyán” lógnak.

A hal, ahogy növekszik, a szeme egyre jobban húzódik vissza. Ezt az a szövet teszi, amely összeköttetésben van az állat testével. A teljesen kifejlett egyedeknél a szem bekerül végleges helyére a koponyába.



Ekkor nyerik el végleges színüket is. A nőstények tus fekete, míg a hímek sötétbarna színnel olvadnak bele környezetükbe.













Forrás: erdekesvilag.hu