A hidzsáb már a nyugati divat világában is hódít – videó

A hidzsáb, azaz  a muszlim nőknek tervezett ruha, már a nyugati divat világába is betört. A New Yorkban megrendezett divathéten most először mutattak be muzulmán nőknek tervezett kollekciót.


A ruhákat egy indonéz tervező, Anniesa Hasibuan álmodta meg, a BBC szerint ezzel hozta divatba a hidzsábot.

_91224047_fashion1

A divattervezőnő egy éve jelent meg a nemzetközi divat világában. A kollekció tervezéséhez a szülővárosa Jakarta adott ötletet.

A modellek hosszú nadrágokat, leomló tunikákat és földig érő ruhákat viseltek fejkendővel kiegészítve.

Csf-Kn6W8AANmkz

A mostani divatbemutatón ott volt Melanie Elturk, a Haute Hijáb vezére is. Ez a cég, amely a muszlim nőknek árul visszafogott design ruhákat.

A vezetője azon van, hogy Amerikában is el tudja fogadtatni a fejkendő viselését és felszámolni a sztereotípiákat. -írja a BBC.

_91224051_fashion4

Az utóbbi években az iszlám divat egyre inkább hódít. A Dolce & Gabbana már bemutatott egy abaja-kollekciót, amellyel a Közel-Kelet felé akart nyitni. A H&M-nél pedig az egyik kampányarc fejkendős modell volt.

nyfw2

A muszlim konzervatívok azonban úgy vélik, hogy Hasibuan ruhái nem felelnek meg, mert szerintük nem eléggé iszlám.

"A muzulmán ruha lényege az, hogy szerény, illendő. A nőknek biztosnak kell lenniük abban, hogy amit felvesznek, azzal nem vonják magukra a férfiak figyelmét” – közölte Eva Nisa professzor, a Victoria Egyetem iszlám tanulmányok szakának tanára. A professzor már 10 éve kutatja az indonéziai muszlim divatot.

_91272273_fashion2

A fiatal muszlim nők közül azonban sokaknak a hidzsáb nem jelkép, hanem része az önazonosságuknak. Ezáltal lesznek magabiztosabbak.

A divat azonban egyre inkább afelé tendál, hogy a jövőben a nyugati nőknél is megtörténhet, hogy fejkendőt hordanak majd.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com