A Holdra szállást földönkívüliek nézték végig – videó

Egykor az Apollo-15 egyik holdsétáját egy bizarr objektum kísérte figyelemmel, amely egy űrsiklóra hasonlít.


A NASA nyilvános archívumában érdekes felvételre lettek figyelmesek önkéntesek. A felvételen látható, hogy az Apollo-15 egyik holdra szállásánál készült egy felvétel, amelyen egy apró, de igen érdekes objektum figyelhető meg.

apollo15_ufo

A folt egy űrsiklóra hasonlít, teljesen szimmetrikus és egy helyben lebeg. Erről az objektumról az is elképzelhető, hogy a benne ülők figyelték az Apollo-15 legénységének sétáját a Holdon.

A felvétel meglehetősen régi, de csak most fedezték fel rajta a részleteket. A NASA szempontjából ez a kutatás nagyon fontos volt. A közvéleménynek azonban nem annyira, mert ez volt már a negyedik holdra szállás. Ezért nem figyeltek fel erre a felvételre, mert eddig senki nem elemezte őket.

Elképzelhető az is, hogy a régi felvétel az idő során sérülhetett. A dolog azért eléggé érdekes.



Forrás: paranormal.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com