A legnagyobb gőzmozdony a világon

A gőzmozdonyok kora leáldozott, amikor megkezdődött az elektromos, és diesel mozdonyok új korszaka a vasúti síneken.


A mai napig sem tudtak olyan robosztus megjelenést produkálni egy mozdonynak, mint annak idején Allegheny gőzmozdonyában jött létre.

ay1

A világ legbivalyabb gőzmozdonyát a Lima Locomotive Works gyárában készítették. A H-8 „Allegheny” minden idők leghatalmasabb gőzmozdonyai közé tartozott. Az 544 tonna súlyú hatalmas gőzmozdonyt a Big Boy haladja meg a plusz négyezer kilójával. Így Allegheny a világ második legnagyobb gőzmozdonya címnek örvend.

ay2

A monstrum teljesítménye 7500 lóerő. A két első kerekét kétszer hat meghajtó követi, majd a sort hat kerék zárja be. Az ezerkilencszáz 40-es évek elejétől a közepéig hatvan ilyen mozdony szállította a szenet az Allegheny Hegység vasútvonalain.

Az AG Blue Ridge Virginiában járta a síneket, és az Allegheny ikertestvére volt.

Blue Ridge Blue Ridge

A gigantikus mozdonyokat a mérnökök 0,6%-os emelkedőre tervezték. A hegyi mászás, csak az egyik ismérve volt ezeknek a mozdonyoknak, de ráadásul elképesztő súlyú rakományokat is fel kellett cipelniük az adott célpontokhoz. A szállítandó anyag többnyire szén volt, amelyet a hegyi embereknek juttattak el.

he1

he2

he3

Napjainkra csupán 2 Allegheny maradt az utókornak. A gigantikus mozdonyok működésképtelenek, de zárt térben állították ki őket. Nagy valószínűséggel az óriási gigászok már az utolsó nyughelyeiken vannak.

ay7

ay3

ay4

ay5

ay6

Az Allegheny Hegység ma már tájvédelmi körzet, ahová a mozdonyoknak nemcsak a magaslatokba kellett felkapaszkodni, hanem még a veszélyt jelentő kanyarokon is át kellett haladniuk, rakományaikkal együtt.

ay4

ay5

(Forrás: Galaktika)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com