A mesebeli szegénylegény gondolt egyet és vállára vette az egész világot! - érdekes videó

Walter Chang a pénzügyi világválság kellős közepén diplomázott a New York Egyetemen film- és televízió szakon. Az élete azonban teljesen máshogy alakult, mint tervezte.


Diplomásként a fennmaradása érdekében csak technikusként tudott dolgozni.
Három év múlva gondolt egyet összepakolt és világgá ment!

2

Chang 3 éven át dolgozott folyamatosan munkájának áldozva éjt nappallá téve a biztos megélhetés érdekében.

Megutálta ezt az egészet és úgy érezte, hogy „megfullad.” Levegőváltozásra volt szüksége.

Keményen elkezdett spórolni, majd amije volt mindent eladott. Átmenetileg a munkahelyén, vagy barátoknál aludt. 2011-ben aztán bepakolt bőröndjébe és három éven át csak a világot járta. Három év alatt 60 országba járt!

3

4

5

Megörökítette az összes gyönyörű helyet és azt az áldozatot, amit meg kellett hoznia. Útja során mindig kevés pénze volt. Reptereken, vagy sátorban aludt. Repülőút helyett a vonatot választotta. Volt, amikor kifosztották és még ételmérgezést is kapott. Majdnem meghalt, amikor balesete volt a namíbiai sivatagban.

Mégis boldog volt, mert érezte bátorságát a magányban és így önbizalma is jelentősen növekedett.

A lencsevégre kapott fotóit a fiatalember szeretné albumban kiadni, ezért erre pénzt gyűjt.

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21



Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

A kínai „porcelántörők” sérülést színlelve fetrengenek Peking utcáin, ahonnan csak akkor állnak fel, ha pénzt kapnak.

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

Közelünkben Föld-szerű bolygót találtak!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.

Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Londonban egy harcias lány alaposan megtorolta az őt ért sérelmeket.

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Hiába zárták be a Calais-i tábort, a migránsgyerekek újra birtokba veszik azt.

Madeleine McCann csak elkószált?

Madeleine McCann csak elkószált?

Újabb elmélet látott napvilágot a brit kislány ügyében.

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

A bajor kormány döntése alapján betiltják a burka viselését az országban.

Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Túl magas szociális juttatásokat kapnak a migránsok Ausztriában.

Hajléktalan férfi őszinte öröme, mikor végre munkát kapott – videó

Hajléktalan férfi őszinte öröme, mikor végre munkát kapott – videó

Egy hajléktalan férfi örömteli pillanatáról készült videó tarol a neten.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

http://ujhazak.com