• -7 ℃ / -7 ℃

A NASA élő adásában UFO jelent meg – a közvetítést azonnal leállították!

A Nemzetközi Űrállomás környékén vakító fénygömböt kaptak lencsevégre egészen véletlenül.Az űrállomás kollégái rá is közelítettek a valamire.
A közvetítést azonnal leállították.


Az egyik ufó vadász szerint a jelenség egyértelműen földönkívüli tevékenységre vall.

0000

„Éppen az űrállomás élő felvételeit néztem, amikor feltűnt, hogy átváltanak egy másik kamerára”, amelyikkel pedig ráközelítettek a vakítóan fényes rejtélyes gömbre.Az ufóból áradó vibráló fény azonban, olyan erős volt, hogy még a NASA új, hétmillió dolláros HD-kamerái sem tudtak ráfókuszálni” – közölte Scott C.Waring ufó vadász az UFO Sightings Daily szerkesztője.

Waring úgy gondolja, hogy az ISS dolgozói a jelenség láttán hirtelen pánikba estek.A felvétel ezért kerülhetett be élő adásba, mert a kamerát elfelejtették kikapcsolni a nem várt pillanat miatt.Scott C.Waring megkereste a NASA-t és megkérdezte őket, hogy szerintük mi volt ez a jelenség?Választ azonban egyelőre választ senkitől nem kapott.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások


A rossz hely mozgatta fantáziáját – sokan gondolkodtak a kísértet videón

A rossz hely mozgatta fantáziáját – sokan gondolkodtak a kísértet videón

Még mindig sokakat tartja lázban az elhagyatott aranybánya!

Tengerből kimentett migránsoknak Tunéziában nyitnának menekülttábort

Tengerből kimentett migránsoknak Tunéziában nyitnának menekülttábort

Németország újabb migrációs hullámtól tart, ezért már tervei vannak, hogyan oldaná meg a kérdést.

Fához kötve árulták az ellopott orángután kölyköt Borneón

Fához kötve árulták az ellopott orángután kölyköt Borneón

Állatvédők mentettek meg egy anyjától ellopott orángutánkölyköt, akit háziállatként árultak.

50 éve eltűntnek hitt műhold jelentkezett be

50 éve eltűntnek hitt műhold jelentkezett be

Az 1965-ben épített űreszköz elvesztésére a csillagászok meg mertek volna esküdni, de valami bíztató mégis történt.

Migránsok elutasítják a nyugati társadalmat, ezért nem integrálhatók

Migránsok elutasítják a nyugati társadalmat, ezért nem integrálhatók

Németországban több tanulmány is született a migráns közösségekről, a legújabb szerint az integrációnak nagyon kevés esélye van.

2300 kilométert utazott a mexikói lány az ismeretlen magyar férfihez Ciprusra

2300 kilométert utazott a mexikói lány az ismeretlen magyar férfihez Ciprusra

Egy magyar férfi az interneten keresett nyaralótársat, aztán fordulatot vett az élete.


Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Mindenki nyugodjon le a csudába! – decemberben még nem jön el a világvége

Mindenki nyugodjon le a csudába! – decemberben még nem jön el a világvége

Újfent elkezdődött terjedni a neten egy alaptalanul keringő videó, amely szerint ez év decemberében mindennek vége! – az üldözött, most is a NASA

4300 migráns volt hajlandó egy eurós munkahelyen dolgozni a 100 ezerből

4300 migráns volt hajlandó egy eurós munkahelyen dolgozni a 100 ezerből

Németországban csigalassan indult meg az egy eurós munkahely program, amelyben a migránsok alacsony munkabérért dolgozhatnak.

Hidzsáb nélkül ment ki az utcára, kivégezhetik a nőt

Hidzsáb nélkül ment ki az utcára, kivégezhetik a nőt

Szaúd-Arábiában a saría alapján hihetetlen dolog miatt akarják követelni egy nő kivégzését.

http://ujhazak.com