A NAV megbírságolta a Mikulást

Egy álcsalád felhívta a Mikulást, hogy szeretnék meglepni gyermekeiket. Még azt is közölték, hogy az évben hogy viselkedtek a gyerekek.


A Mikulás felvette piros ruháját és ellátogatott az álcsaládhoz, ahol kellemes fogadtatásban részesült, mert még énekeltek is neki és boldogok is voltak. A Mikulással még közös fotót is készítettek. Amikor elindult volna, a lifttől visszahívták és közölték vele, hogy a konyhában mutatnak neki valamit.

telapo_nagy_kep

Ez pedig egy NAV igazolvány volt.

A Mikulás ugyanis nem adott számlát szolgáltatásáról, ráadásul vállalkozói igazolvánnyal sem rendelkezett. Így a Mikulás bácsit megbírságolták.

A büntetés összegéről egyelőre nem tudni semmit, de állítólag az akár 200 ezer forint is lehet.

A férfi azt mondta, hogy ő nem is gondolta volna, hogy ebből baj lehet, hiszen ezt egy évben, csak egyszer csinálja.

472743.w

Forrás: titkolthirek.wordpress.com

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com