A thai kormány okosabb és magasabb gyerekeket ígér az embereknek!

A diktatórikus kormány feje 10 év alatt 8 centis növekedéssel és okosabb gyerekek újabb generációival kecsegteti az embereket.


„Az országot irányító katonai kormány nagyobbra növesztené és okosabbá tenné a thaiföldieket, mindezt 10 éven belül!"

00

"1,67 méterről 1,75 méterre növelnék a férfiak átlagmagasságát, 1,57 méterről 1,65 méterre pedig a nők átlagmagasságát.
A jelenlegi 93,1-ről legalább 100-ra növelnék a lakosság intelligenciahányadosát is”
– írja a Bangkok Post.

Narong Saiwong a minisztérium egyik vezetője kinyilvánította, hogy már most elkezdődött a magasabb emberek kifejlesztése. Így az iskolákban növelték az adott ételek támogatását és mennyiségét. Továbbá rendszeresen ellenőrzik majd, hogy a tanuló olyan ételeket kapnak-e, amelytől nagyra nőnek.

Azonban az a kikötés, hogy elhízni nem ér, mert egy thai magasnak és karcsúnak kell lenni. A most 10% -ban kövér gyerekek arányát a kormány fél százalékra csökkentené. Ezt nem tudni, hogyan viszik végbe!

Ezzel a gondoskodással egy időben hangsúlyt helyeznek a tanulók értelmi képességeire is. A kormány azt is megállapította, hogy a diákok mindhiába töltenek dupla időt az iskolákban, mint más országokban, a tanulmányi eredmények siralmasak. Az országban élő emberek intelligencia hányadosa tesztek alapján alig van 90 fölött.

A jelenlegi thai kormányzat csak tavaly májusba jutott hatalomra és már kezükbe vették a politikailag kettészakadt társadalmat. Létrehoztak minden thai ember számára 12 pontból álló értéklistát, amelyet egyszerűen belevernek majd az emberek fejébe.

Ez nem csak felnőttekre vonatkozik, hanem gyermekekre is, akiknek az iskolában a 12 pontot mindennap fel kell mondaniuk!

Forrás: lemon

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com