A világ egyik legcsodásabb hátrahagyott helye - avagy, amikor elveszítjük álmainkat

A földi paradicsom egy darabkája tündökölt, majd elveszett. A tanulságos történet egy házaspárról szól.


Tom és Gladdie Johnston még az ’50-es években a reklám bizniszből visszavonult és úgy döntött, hogy a nyugalom érdekében a Karib-tengeren található Beqiuára költözik. Ezt a szigetet még nem szállták meg az egymást érő hotelek.

1

A szigeten a házaspár üzemeltetni kezdett egy kis 9 személyes fogadót a Sunny Caribbee-t.

A szigeten eltöltött idő alatt összebarátkoztak a nyugati lakatlan félen lévő családdal. A család aztán invitálta őket egy helyre, amelyet Moonhole-nak hívtak. A szigetnek ezt a kis részét, csak vízen keresztül lehetett megközelíteni.

Tom és Gladdie a helyet nagyon rövid időn belül megszerette. A 60-as években a házaspár egy 30 hektáros területet vásárolt meg. A sziget természetes boltíve alatt pedig megépítették álmaik otthonát.

A férj építészeti tapasztalatok nélkül kemény és kitartó munkával többszintes házat épített. Az emeleteket csigalépcsők kötötték össze. Az épület különlegessége az volt, hogy Tom a természetet nem kizárta, hanem éppen beengedte azt. Kifejezetten azt akarta, hogy, akik a házban élnek úgy érezzék, hogy benne éljenek a természetben.

2

A legnagyobb vendégszobának a Bálna nevet adták, mert innen olykor-olykor lehet látni a tengerben játszadozó bálnákat.

A dekoráció kifejezetten azokból az anyagokból készült, amelyeket a szigeten találtak. A dekorációk között bálnacsont, partra vetett hajótörésből származó maradványok, horgonyláncokat is lehetett találni.

A házban elektromosság nem volt, de folyó víz sem. Utóbbit, az eső áldását, ciszternákba gyűjtötték. Ez ivóvízként és tisztálkodási vízként is szolgált.

3

Az ablakokban üveg nem volt. A helyiségeket pedig nem igazán lehet szobáknak mondani, hanem inkább termeknek.

Egy napon megjelent a helyi bürokrácia szakembere, hogy adószakértőként felmérje a terepet. Azonban nem tudta megmondani, hogy az ingatlanban hol kezdődik a természet. Azt sem tudta megítélni, hogy a ház hol kezdődik.

Ezek után Tom és Gladdie megalapította a Moonhole Company Kft.-t. Tom még élete során 16 házat épített hasonló elképzelés szerint.

Hirtelen megváltoztak a dolgok. Tom 2001-ben meghalt. Elhagyták a lakásokat. Egykori tulajdonosai is kihaltak. A csodálatos környezetbe illő épületek állagai romlottak, termeik üresen állnak.

4

5

6

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

8

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

10

11

 

Generated by IJG JPEG Library Generated by IJG JPEG Library

Sports Architecture: Tom Johnston and his wife, Gladys, with guests on the roof of their volanic house called Moonhole. The couple is building a multi-layered home out of lava, whale ribs, and mortar. Bequia, Saint Vincent and the Grenadines 11/20/1966 CREDIT: John G. Zimmerman (Photo by John G. Zimmerman /Sports Illustrated/Getty Images) (Set Number: X12055 )

14

15

16

17

18

19

20

21

22

Mégis felcsillant a remény. A közelmúltban egy kis fellendülés volt megfigyelhető. Néhány ember a visszatért ebbe a csodába, hogy megpróbálják a lehetetlent. Felvirágoztatni Földbolygónkon egy kicsi elvesztett édent.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com