A világ egyik legnagyobb konténerhajójának rakodása - timelapse

Az érdekes videót a világ egyik legnagyobb konténerhajójáról készítették, amikor a vietnámi Ho Si Minh-kikötőből a kínai Ningboba szállította a töménytelen mennyiségű konténereket. A felvételt a legénység egyik tagja még 2014-ben készítette, amikor a konténerhajót a daruk megrakták.


A szállítóhajó paraméterei egyszerűen lenyűgözőek, mert 9500 (TEU) konténert is képes szállítani, amelyeket aztán kamionok sasszéira (kamion konténerszállító üres vontatmány) daruval pakolnak.

1

A hajó hossza 367 méter hosszú, magassága 24, szélessége pedig majdnem eléri a 43 métert.

Az erőmű 94000 lóerős dízelmotor, amely megrakodva 25,5 csomóval (47 kilométeres sebességgel) képes közlekedni.

2

3

Ekkora tömegnél nem lehet kis kihívása a révkalauznak, aki a hajó kikötéséért felel, illetve a kikötő elhagyásáért.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com