A világ legmagasabb minaretje épül Algériában - Németek és kínaiak segítenek

Több mint egymilliárd forintból épül fel a világ legmagasabb minaretje az Algír öbölben. A tervek között szerepel egy hatalmas park és egy lakónegyed építése is. A munkálatok már elkezdődtek.photo_mosque


A 265 méter magas építményben Korán iskola, könyvtár és múzeum is helyet kap majd. Mindehhez pedig új közút- és villamospálya vezet majd, de hajóval is meg lehet majd közelíteni a vallási intézményt. Mindez 20 hektáron terül majd el.
Abdelaziz Bouteflika algériai elnök mindezzel a forradalomban elhunyt mártíroknak szeretne emléket állítani.
A tervezésben német mérnökök segítettek, a kivitelezést viszont már kínai szakemberekkel végeztetik.

Sokan rossz néven  veszik az elnök ezen tevékenységét, hiszen Bouteflika már idős és súlyos beteg. Rossz nyelvek szerint önmaga számára építi a mecsetet, hogy itt helyezhessék majd örök nyugalomra.
Mások szerint viszont már régóta szüksége lenne az országban egy vallási központra, mely megszüntetheti az országon belüli ellentéteket.
A projekt várhatóan 2016-ban fejeződik majd be. 

Forrás:
english.alarabiya.net
globoport.hu

 

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com