A világ miért csak Brüsszelért sír?

Nem csak a törökök háborodtak fel azon, hogy értük senki sem világította ki a híres épületeket, vagy írta tele a közösségi oldalát együtt érző üzenetekkel.planSokként érte a világot, amikor 2015 novemberében merényletsorozat rázta meg Párizst, majd újabb döbbenet következett, amikor a héten Brüsszelben követtek el terrortámadást. A közösségi médiát mind a két esetben ellepték a szomorú, felháborodott üzenetek, sorra posztolták a francia és a belga zászlót, a világon pedig több helyen megemlékezést tartottak, aminek részeként az adott nemzet színeiben világították ki a híres épületeket.

A párizsi és a brüsszeli terrorakciók között azonban voltak más országok, köztük Törökország, ahol szintén terrortámadás történt, ám ők nem kaptak olyan együtt érzést, mint a franciák és a belgák.

A brüsszeli terrortámadás esetén elsősorban a francia Le Monde napilap által publikált, Jean Plantureuv készítette, karikatúra háborította fel a törököket, és másokat. A Pantu művésznéven ismert alkotó elsősorban a belgák iránti szolidaritástól vezérelve rajzolta meg a képet, amelyen a franciák zászlaja vigasztalja a belga lobogót.

A karikatúrára Yasmin Ahemd is felfigyelt. Az újságíró az egyik cikkében leírta, hogy miközben a brüsszeli merényletek után a Downing Streeten felhúzták a belga lobogót, és a fél világ nevezetességeit a belga nemzeti színekkel világították ki, addig miért nem mutatott ilyen szolidaritást a világ, amikor Törökországot érték terrortámadások.torokA karikatúrát végül kiegészítették, és feltüntették rajta annak a négy törökországi merényletnek a dátumát, amelyet a közelmúltban követtek el. Ezek közül három 2016-ban, egy pedig négy hónappal a brüsszeli események előtt történt.

Törökországban 2015. október 10-én több, mint százan haltak meg, amikor az Iszlám Állam öngyilkos merénylői fiatalokat támadtak meg a fővárosban. A következő tragédia február 17-én, majd 28-án történt Ankarában, amikor autóba rejtett pokolgépek robbantak.terrorMárcius 13-án a török fővárosban újabb robbanás volt, amelyben 37-en meghaltak, 125-en megsebesültek. A legutóbbi törökök elleni támadás múlt héten, Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában történt.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com