Albínó keleti sünt gondoznak a Szegedi Vadasparkban

Albínó keleti sünt (Erinaceus roumanicus) gondoznak a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában, a hófehér szőrű és tüskéjű, rózsaszín orrú, piros szemű kisemlős jól érzi magát fajtársai között - közölte Veprik Róbert igazgató.

A különös szerzetre egy szegedi család kutyája figyelt föl a kertben. A megrettent állatot befogadták és gondosan nevelték, végül bevitték az állatkert mentőközpontjába, ahol évről évre sok sünt nevelnek, és többségüket - miután megerősödtek - szabadon is tudják engedni. A fehér sün szépen cseperedik fajtársai között, enni főleg húst, gyümölcsöt és lisztkukacot kap.

s1.1

A Magyarországon védett keleti sün albínó egyedének túlélési esélye alacsonyabb lenne a normál színű társaiénál, annyira feltűnő a természetes környezetében. Az albinizmus a természetben, sőt az embernél is előforduló, öröklődő jelleg. A természetben azért nem látni nagy számban hófehér állatokat, mert a tulajdonság számos hátránya miatt hamarabb elpusztulnak. Nemcsak a ragadozók jelentenek rájuk nagyobb veszélyt, vagy a prédaállatok tudnak hamarabb elmenekülni a fehér színű ragadozóik elől, hanem a betegségekre és erős napsütésre is érzékenyebbek.

Az állatkerti környezet teremtette biztonságban természetesen hosszabb ideig élhetnek az albínók, erre jó példa a vadaspark nőstény Bennett-kenguruja, amelynek már - szintén hófehér - utóda is született.

s1

A 2014-ben az év emlősének választott keleti sün, Magyarország egyetlen őshonos sünfaja védelmet élvez, eszmei értéke 25 ezer forint. A 35 centiméteres hosszúságú és téli álma előtt akár 1900 grammra is meghízó sün a településeken, még a városi parkokban és a kertekben is gyakran felbukkan. Az emberekhez való közelség egyben veszélyt is jelent számára, rengeteg sünt gázolnak el a közutakon, főleg tavasszal, a párzási időszakban, és nyár végén, mikor a fiatalok kirajzanak.

A természetvédők ezért is kérik arra a kerttulajdonosokat, hogy a "madárbarát kerthez" hasonlóan "sünbarát kerteket" alakítsanak ki, ahol jól érzik magukat és biztonságban lehetnek ezek az állatok is.

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com