Angol muszlim iskolában csak férfiak lehetnek tanárok

A hirdetés óriási botrányt váltott ki, amelyben a birminghami iskola azt írta, hogy csak férfiakat vesznek fel egy tanári állásra.

A Salafi nevű általános iskolába csak muszlim gyerekek járnak, a hirdetésben pedig kikötötték, hogy vallási okból kizárólag férfit vesznek fel. – írja a Breitbart.

Az iskola úgy hirdeti magát, hogy a szalafizmus, az arab nyelv, a matematika és a tudományra szakosodott. A szalafizmus az iszlám legradikálisabb és legkirekesztőbb ága, amelyet az Iszlám Állam tagjai is követnek.

Az intézményhez – amelyben 150 fiú és lány tanul - egy szunnita mecset is hozzátartozik. 



Az egyik brit szervezet egyenesen tiltakozott az iskola hirdetése miatt, mert szerintük az kirekesztő, mivel a nők esélyt sem kapnak.
"Nyilvánvalóan alkalmatlan az az iskola a gyermekek nevelésére, akik a nem tisztelik a nemek közötti egyenlőséget" - írták.


A felháborodások miatt az iskola a hirdetést törölte a Twitter oldaláról, de attól még tovább keresik a férfi tanárt.

Az intézményben a lányoknak egyébként kötelezően jilbabot, azaz speciális muszlim fejkendőt kell viselniük, az úszásórákon pedig burkinit, azaz a teljes testet elfedő muszlim fürdőruhát.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com