„Anyukámnak kellett ajándékba” – írta a madárfürdető tolvaj egy kartonlapra

A tulajdonost nem vigasztalja a tettes magyarázkodása, mert fontos emlékek fűzik az eltulajdonított madárfürdetőhöz.sorryMegszólalt a lelkiismerete annak a tolvajnak, aki egy newcastle-i ház udvaráról ellopott egy madárfürdetőt. A tettes utólag bocsánatot kért a 82 éves özvegyasszonytól, ám őt egy kicsit sem vigasztalta az üzenet, hiszen az ellopott tárgyat nem kapta vissza.

Az asszony múlt hónapban jelentette be a rendőrségen, hogy egyik napról a másikra eltűnt a hamuszínű, Pompeiiből származó kőből faragott fürdető, aminek az eszmei értéke pénzben kifejezhetetlen.

A madárfürdetőt ugyanis 25 évvel ezelőtt kapta az asszony a férjétől, akivel 53 évig voltak házasok. A nő ezért mindig a férjére emlékezett, amikor látta, ahogy a madarak pancsoltak, és sokszor órákig nézte a madarak játszadozását.

Ettől az élménytől fosztotta meg az asszonyt a tolvaj, aki egy darab kartonpapírra a következőt írta: „Anyámnak születésnapja van, és nagyon rossz helyzetben vagyok. Nem engedhettem meg magamnak a születésnapi ajándékot, és maga el sem tudja képzelni, ez mennyire rossz. A legmélyebb sajnálatomat fejezem ki emiatt, sajnálom.”

Az ismeretlen tolvaj azt is megírta, hogy később pótolja az okozott kárt, ha rendbe jött anyagilag, ám az özvegyet ez nem érdekli, a fentebb említett okok miatt. Az asszony elmondta, hogy megérti, hogy a tolvajnak annyira fontos az anyja, hogy mindenáron ajándékot akart adni neki, de azt fel nem foghatja, hogy milyen sokkot okozna a nőnek, ha megtudná, hogy a fia tolvaj lett azért, hogy neki örömet szerezzen.

A rendőrség abban bízik, hogy a születésnapos nő, vagy valamelyik ismerőse rájön, hogy az a madárfürdető, amit kapott, valójában lopott, és a megkárosított özvegy visszakapja a tulajdonát.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com