Az AC/DC dobosa a bíróság előtt

Tovább fokozódik az ausztrál veterán rock banda körüli problémasorozat, miközben az együttes új dala már a slágerlistákat ostromolja.

Phil Rudd a biztonsági őr hátán Phil Rudd a biztonsági őr hátán

Az együttes 60 éves dobosa, Phil Rudd több ügy miatt is összeütközésbe került a törvénnyel. Tauganga városában (Új-Zéland) kellett a bírósági tárgyaláson megjelennie, ahova késve érkezett. Ezt követően sem viselkedett az alkalomhoz és a helyhez méltóan. Az épületen kívül körülugrálta, majd hátulról ráugrott egy biztonsági őrre. Rövid bírósági tartózkodása alatt nem tett ellenvetést.

A dobos elleni vád gyilkossággal fenyegetés, amelyre a maximálisan kiszabható büntetés 7 év fegyház, továbbá metamfetamin és marihuána birtoklása
Bizonyíték hiányában a felperes már korábban ejtette Rudd ellen azt a vádat, mely szerint gyilkosságra akart felbérelni valakit.

A New Zealand Herald című újság helyszínen tartózkodó tudósítója szerint Phil Rudd a tárgyalás alatt kacsingatott a riporterekre, egy ritmust dobolt a padon, majd a tárgyalás után nagy sebességgel elhajtott a bíróság épülete előtt fekete sportautóján.

A dobos jövője az AC/DC zenekaron belül egyelőre bizonytalan.

A banda régóta várt új stúdióalbuma, a "Rock or Bust" december 2-án kerül majd a boltokba, de a streaming már hetekkel korábban, már novemberben elkezdődött, illetve az előre megrendelt letöltés is lehetővé vált. Elérhető továbbá az interneten a "Play Ball" című szám is.

www.msn.com

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com