Az apuka elhagyta családját, mert életét 6 éves kislányként akarta élni

Egy 46 esztendős kanadai férfi rádöbbent, hogy ő nem más, mint egy 6 éves kislány.


A gond ezzel „csupán annyi”, hogy mire erre rájött már lett egy gyönyörű szép családja.

1

“Nem tagadom, hogy nős voltam. Ahogy azt sem, hogy van hét gyönyörű gyermekem. De tovább kellett lépnem, hogy megvalósíthassam az álmomat, és úgy éljek, ahogy mindig szerettem volna.” – mondta a már 52 éves Stefonknee Wolscht, aki élete nagy részét színezéssel és babázással tölti azok között az emberek között, akik őt elfogadják. Ezek nem mások, mint a barátai.

2

A férfi a The Daily Xtra és a The Transgender Project videójában a férfi elmondta, hogy elhagyta családját. Felesége ki is adta neki az ultimátumot. Vagy a női ruhák, vagy a költözés.

Stefonknee-t életvitel változása előtt Paul-nak hívtak és sikeres mérnökként dolgozott. Elárulta azt is, hogy már 6 éves kora óta érezte azt, hogy ő más, mint a többiek. Már akkor érdeklődött a női ruhák iránt, nem úgy, mint a többi fiú. A lányokra féltékeny volt, mert mindennap szép és csinos ruhákban jártak iskolába.

“Akkor még persze nem tudtam, mi történik velem, az igazat megvallva rettegtem a felismeréstől. Attól, hogy más vagyok, mint a többiek.” mondta Stefonknee Wolscht.

3

Azt is elmondta, hogy felesége tudott arról, hogy néha nőnek öltözik és még egy saját szettet is vett neki. A felesége évekkel később adta ki neki az ultimátumot. A költözés és átalakulás után az egész élete összeomlott. Elvesztette családját és ügyfeleit. Már csak a barátai maradtak meg. Transzneműsége miatt állásából is elbocsátották és hónapokig hajléktalanként élt.

Stefonknee az interjúban elmondta, hogy ez alatt az idő alatt többször is öngyilkos akart lenni. A lánya saját esküvőjére meghívta azzal a feltétellel, hogy férfiruhában jelenhet meg, továbbá ne szóljon a családjához. Paul ekkor akart másodszor öngyilkos lenni.

Szerencséjére barátai örökbe fogadták, mint egy 6 éves kislányt és így velük él, mint mostohaszülőkkel.



“A társaságukban pontosan az lehetek, aki vagyok. Nincsenek öngyilkossági gondolataim és boldog vagyok” – mondta Paul boldogan. A nyarat mostoha szülei kis unokájával tölti, de ha jön a kemény kanadai tél, akkor a hólapátolásban szívesen kiveszi részét.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com