Az iraki katonák megszavaztatták, hogy megöljék-e a foglyukat

Az Instagramon lehetett szavazni, hogy mi legyen a dzsihadista sorsa.iraqMoszul visszafoglalásáért harcolnak azok az iraki katonák, akik @iraqiswat néven találhatók meg az Instagramon. A minap a katonák feltöltöttek egy képet, amelyen egy elfogott fegyveres volt látható.

A fotó mellé a következő üzenetet írták a 80 ezer követőjüknek: „Voksolhattok, hogy megöljük-e, vagy hagyjuk futni. Egy órát kaptok a szavazásra.”
Emellett a katonák arra biztatták a voksolókat, hogy álljanak bosszút az ISIS-en, illetve megígérték, hogy bármi lesz a szavazás eredménye, ők meg fogják mutatni a következményeket.

Mivel a gyilkosság nyert, ezért a következő fényképen a szemmel láthatóan halott illetőt láthatták az emberek, a katonák pedig fegyverrel a kezükben köszönték meg a szavazatokat. Az oldal néhány órával később eltávolította a képeket, de maga a fiók aktív maradt, rajta a csatatéren készült fotókkal, videókkal.

Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyesmiről lehetett szavazni. Decemberben már tartottak hasonló szavazást, ugyanott, ugyanilyen végeredménnyel. Gideon Boas, a hágai Nemzetközi Bíróság egykori tisztségviselője elmondta, hogy amennyiben kiderül, hogy a foglyok haláláról készült képek valódiak, akkor az iraki katonák háborús bűnöket követtek el.

Boas hozzátette, hogy mindenképpen büntetőjogi eljárásnak kell alávetni a foglyokat, függetlenül attól, hogy valaki harcos-e vagy sem, vagyis hadifogoly, vagy úgy kell-e bánni vele, mint egy bűnözővel.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com