Bántalmazták a vak zenészt kokárdája miatt

Vasárnap este Tatabányán az Ismerős Arcok magyar rock zenekar tagjait kokárdáik miatt bántalmazták.


Az incidensről a zenekar a Facebook oldalán számolt be. Táncos Istvánt, a vak szaxofonosukat is megütötték. A zenekar szerint a bántalmazás a kokárda viselése miatt történt.

3

A közkedvelt zenekar arról írt, hogy koncertre érkezésük után 3 személy inzultálta őket és megütötték a zenekar technikusait és a vak szaxofonosukat is. A verekedők az incidens után azonnal távoztak.

Az elkövetők egy fehér 5 ajtós Ford Focus-szal távoztak, amelynek rendszáma kezdőbetűje „L” volt. Az egyik elkövetőt pedig Dávidnak hívták.

Nyerges Attila együttese arról is írt, hogy az incidensről hangfelvételek is készültek. Szerintük ez szégyen, hogy Magyarországon 2016-ban ilyen megtörténhet.

A zenekarnak nem sok rádió játssza hazánkban dalait. Ennek ellenére meglehetősen kedvelt banda. A rock együttes egyedi stílusú, magyar vonatkozású szövegű dalokat játszanak.

2

Egyik legismertebb daluk a Nélküled című dal, amelyet Felvidéken a DAC meccsen elénekeltek. A sporteseménynek másfél milliós nézettsége volt.

1



Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Így bánt el a szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb vloggerével!

Így bánt el a szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb vloggerével!

A Firaizmus atyjával a fagyos időben az áramszolgáltató nagyon csúnyán elbánt.

Botrány: kutyát kínoztak egy filmforgatáson – felkavaró videó

Botrány: kutyát kínoztak egy filmforgatáson – felkavaró videó

Nagy felháborodást keltett egy videó, amelyben egy kutyával durván bántak a filmforgatáson.

Ikonikus meseruhát varrt szerelmének a lánykéréshez a férfi

Ikonikus meseruhát varrt szerelmének a lánykéréshez a férfi

Egy amerikai férfi valóra váltotta szerelme álmát egy különleges ajándékkal.

Oroszországban lefoglalhatják a gyereket rezsitartozás miatt

Oroszországban lefoglalhatják a gyereket rezsitartozás miatt

Oroszországban kiskorú gyerekeket foglaltak el a szülőktől, mert nem fizették a rezsit.

Háromszor annyi migráns jött családegyesítés miatt Németországba

Háromszor annyi migráns jött családegyesítés miatt Németországba

Németországban háromszor több migráns érkezett családegyesítés miatt az utóbbi év során.

Kínai lányok 40 ezerért bérelnek pasit az újévi fesztiválra

Kínai lányok 40 ezerért bérelnek pasit az újévi fesztiválra

Kínában egyre közeledik az újév és ilyenkor a lányoknak párjukkal kell megjelenniük.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

http://ujhazak.com