Becsületes megtaláló volt a kismama - mégis őt jelentették fel

Megdöbbentő esetről számolt be a Bors, amely egy 38 hetes terhes kismamával történt.


A fiatal nő azért került bajba, mert a Facebookon akarta megkeresni a férje által talált okmányok tulajdonosát.

A lány családja végül feljelentette, így be kellett mennie kihallgatásra, mert különben elfogatóparancsot adtak volna ki ellene.

Mindezt a 20 éves budapesti Lászlóné Varga Eszter mesélte el a Borsnak. Az egész a fiatalasszony elmondása alapján négy hónappal ezelőtt kezdődött.

"Mivel érdemeltem ki, hogy így bánjanak velem?!" – tette fel a kérdést szomorúan a nő. "A férjem a BKK-nál dolgozik biztonsági őrként. Nincs fix munkahelye, mindig máshová osztják be. Nagyon sokszor talál elhagyott igazolványokat, okmányokat, amiket rendszerint sikerül visszajuttatni a Facebook segítségével a tulajdonoshoz. Ha pedig nem, akkor leadja a forgalmi irodák egyikén" – meséli Eszter.

eszter

Az asszony férje több hónapja a kispesti KÖKI Terminálnál talált egy diákigazolvány és egy Volánbusz-bérletet.

A név alapján Eszter megpróbált a Facebookon kapcsolatba lépni a tulajdonossal, aki egy 16 éves lány. Ez két hét után sem sikerült, ezért a férje leadta az okmányokat az egyik forgalmi irodában.

"A lány ezután írt nekem, és kérdőre vont, hogy hol az igazolványa, és azonnal adjam vissza, mert feljelent a rendőrségen. Mondtam, hogy már leadtuk. Ezután Facebookon írt nekem egy rendőr, amiről azt hittem, hogy valami átverés, ezért nem is reagáltam rá. A napokban pedig újfent kaptam ott egy őrnagytól egy üzenetet, hogy hívjam fel" – mesélte tovább a kismama.

Eszerint, ha nem megy be kihallgatásra, akkor elfogatóparancsot (!) adnak ki ellene. Eszternek ezért nem volt más választása.

1020029_3090-fb

"Ez szerdán történt. Négy órát ültem a kapitányságon. Kiderült, hogy Salgótarjánba kéne lemennem, mert a lány odavalósi, és eljárás indult az ügyben. A rendőr közölte velem: jó, hogy bejöttem, mert hamarosan elfogatóparancsot adtak volna ki ellenem."

A kismama állapotára való tekintettel azt kérte, hogy az ügyét tegyék át Budapestre.

A Bors az ügyben megkereste az ORFK sajtóosztályát, de egyelőre még nem reagáltak rá.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com