Betiltanák a burka viselését 2017-től Németországban

A német lapok arról írnak, hogy a belügyminisztérium azt tervezi, hogy 2017-től betiltják a burka viselését a muszlim nők körében.


Mindezekről Thomas de Maizière beszélt azzal kapcsolatban, hogy végleg kitiltanák az országból a burka viselését.

Azonban több ellenzéki politikus szerint ez nem jelenti még azt, hogy Németország kijózanodott az eddigi migránspárti politikájából.

Muslim-woman-clothed-with-burqa-in-downtown-Bonn-2-

Az ellenzék szerint ugyanis emögött az áll, hogy három héten belül három tartományi választás is lesz az országban.

Ezek közül egy pedig érinti Berlint is, ahol a migránspárti szocialista Michael Müller a város vezetője. Ezért a burkák betiltása inkább tűzoltásnak tekinthető, mintsem teljes szemléletváltásnak.

760x0

Ezen felül a jelek arra mutatnak, hogy Angela Merkel 2017-ben is indul majd a német választásokon.

A kancellár a kétes hírnevű Willkommenskultur néven felépített kultusza már romokban hever. Ezért a jelenlegi vezetésnek ezen jelentősen változtatni kell, mert különben az integrációs kudarcokba bukik bele.

Salma, a 22-year-old French national living in Belgium who chooses to wear the niqab after converting to Islam, walks in a park outside the Belgian Parliament in Brussels in this April 26, 2010 file photo. The Belgium parliament will vote April 29, 2010 on a proposal to ban the wearing of the full veil and the full outer garment, or burqa. If ratified, Belgium could be the first country in Europe to enforce such a ban. REUTERS/Yves Herman/Files (BELGIUM - Tags: RELIGION POLITICS)

Maizière szavai alapján úgy tűnik, hogy a Bundesmutti körében próbálják menteni, ami menthető.

Több elemző szerint a kármentéshez tartozik a két héttel ezelőtt bejelentett 9 pontos terrorellenes csomag is. A CDU ugyanis rájött, hogy az eddigi tevékenysége koncepció nélküli volt az illegális bevándorlás és a nemzetbiztonság terén.

760x0 (1)

A német szavazók azonban nem lehetnek optimisták, mert a burkák betiltása nem a belügyminiszter ötlete volt, hanem felkarolt egy régóta várt kezdeményezést.

Az ötletgazda ugyanis egy Jens Spahn nevű képviselő volt, aki magát burkafóbnak nevezi. Emellett azt mondta, hogy egy burkát sem akar látni Németország utcáin.

jens-spahn-cdu

Az elmúlt események után mintha egy kis fordulat történt volna a migránshullám kezelésében.

De úgy tűnik ezek nem Németország és Európa stabilizálása miatt következtek be, hanem az újabb választási ciklus győzelmének reményében.

 

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com