• 0 ℃ / 0 ℃

Bill Clinton szíriai illegális menekültekkel töltené meg Detroit városát! – videó

Detroit egykor az USA autógyártásának fellegvára volt, amíg rá nem jöttek az emberek, hogy a kapitalizmus munkájukat csak kihasználja.


Egy idő után a városban szörnyű bűnözések és anarchia harapózott el. Feketék és fehérek ellen szólt a szomorú történet, amíg néhány évtized alatt a város bedőlt!

Screen-Shot-2016-08-29-at-7.35.45-PM-640x480

Bill Clinton a baloldali demokrata 2016-ben még az év elején elmondta, hogy szír menekülteket telepítene be Detroitba, hogy a várost általuk újjáépítsék.

6

„Az az igazság, hogy hosszabb távon a nagy vesztes Szíria lesz.
Ez pedig egy hatalmas lehetőség Amerika számára."
– mondta a demokrata amerikai exelnök az interjúban.

Bill felesége, Hillary Clinton a mostani demokrata elnökjelölt, jelenleg előnyben van és mindet bevet, hogy megnyerje az elnöki posztot. Még az UFO aktákat is kiborítaná elnökké válása esetén az amerikai nép elé, mint egy bilit.

00

Bill azonban még év elején azon rugózott, hogy az észak-amerikai várost szíriai menekültekkel töltené meg csábításképpen, hogy segítségükkel a legendás várost újjáépítsék.

Jelenleg Detroitban az a helyzet, hogy több tízezer lerombolt ház és lakás van. A látvány hasonlatos a szíriai állapotokhoz, mert elszabadult a városban a bűnözés, amit a hatóságok nem tarthattak kézben, mert kezük meg volt szándékosan kötve a korrupció miatt.

3

A 2008-as krachból - amit az USA-ból generáltak - a város, csak most jönne ki. Különféle ottmaradó kampányok tömkelege van a város plakátjain, hogy maradék népesség se meneküljön el onnan.

A szétvert házak, lakások komoly felújítást igényelnek, amit senki nem hajlandó kivitelezni. Helyrehozatalukhoz sok ezer ember kellene.

A fenti akarat Trump álláspontját igazolja, méghozzá azt, hogy Clintonék a tengeren túlról hoznának munkaerőt, nem pedig országon belüli afroamerikaiak munkaerőivel oldanák meg a problémát.

Tudva való, hogy Detroit a kenyai származású Barack Hussein Obama elnöklete alatt került mélyrepülésbe.

SONY DSC5

7



Forrás: 888, breibart.com

Hozzászólások

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

A megtámadott kislány a közeljövőben biztos másképp néz majd a fókákra.

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Az 5 éves gyereket a szülei egyedül hagyták, a fiú helyrehozhatatlan kárt csinált.

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Különös formájú dolgokba magyarázhatunk bele mindenfélét.

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

4 éves magyar kislány lehet a világ legszebb gyereke

Lola a jászberényi óvodás nemsokára a világversenyre utazik, Bulgáriába.

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Japánok hercegnője feladja címét, hogy hozzámenjen szerelméhez

Mako az igaz szerelmet választotta a hercegnői cím helyett.

Elgondolkodtató: így nyelhet el minket a világ szürkesége - videó

Elgondolkodtató: így nyelhet el minket a világ szürkesége - videó

Spanyolok díjnyertes animációs videója mutatja be milyen szürke a körülöttünk lévő világ.

Titkos világ rejtőzik Budapest alatt?

Titkos világ rejtőzik Budapest alatt?

Ókori város és rejtélyes alagutak húzódnak a főváros alatt?

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Ferencvárosban egy lakásában rosszul lett férfit két rendőrnő hozta vissza az életbe.

Kaftánban vonulhat bikini helyett a muszlim szépségkirálynő

Kaftánban vonulhat bikini helyett a muszlim szépségkirálynő

A Miss Universe muszlim versenyzője először vissza akarta mondani a versenyt.

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Kocsmai verekedés vezetett a Brexithez, és még több apró esemény a múltból, ami láncreakciót indított el.

http://ujhazak.com